Itt volt már az ideje a rovat folytatásának és most nem a duplázáson van a hangsúly... Korántsem... Jean-Paul kéztechnikája, nyomatékai ámulatba ejtenek. Nem mellesleg meg egy zseniális zenekarban játszik: Kuplung;) Anno mikor egy esti görbülés végén érzékeltem, hogy elhagytam a CoC (Corrosion of Conformity) övcsatomat egyértelmű volt, hogy Clutch-os lesz az utódja...:) Sajnos nem Clutch koncert volt, de a kislábujjamat bármikor feláldoznám egy ilyen buliért...

szóló után egy kis ülve táncolós "csörömpölés":

Vasárnap este. Épp az esti teámat kortyolgattam a gangon. A frissen főzött Earl Grey illatát éreztem. Elkezdett szemelkélni az eső, nagyot slukkoltam a cigarettából. Az elmúlt napok, hetek, órák gondolatai, érzései kavarogtak bennem. És ekkor mint derült égből villámcsapás egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Felnéztem, és a következőt láttam.

A szemben lakó zeneművészetis lány hegedült. Csak az árnyékát lehetett kivenni a függönyön ahogy játszott.

Vivaldi, 4 évszak. A tavasz.

Már csiripelnek a madarak, nyílnak a virágok. Itt a tavasz! :)

Boozefighter

Sajnos még aludnotok kell párat a klasszikus-merényletig, de, hogy addig se unatkozzatok, kaptok egy kis jazz-t!:)

Avagy egy kultikus banda ¾e összeállt újra, hogy végig koncertezze a világot. Hogy miért is csinálják, arra korrekt választ nem adtak…

A ’90es évek első felében 4 palm springs-i srác gondolt egyet, feldobták a gitárokat és csak bőgőládákat valamint a dobcájgot a pickup hátuljára, a bolt előtt megálltak néhány karton sörért. A fű és egyéb pszichedelikus drogok már a zsebükben figyeltek, célba vették a sivatagot, amit ugyebár arra fele nem nehéz eltéveszteni. Amint megtalálták a megfelelő árnyékot adó kaktuszt, nekiálltak és alkottak valami teljesen újat. Hangos, mélyrehangolt, néhol monotonak is tekinthető utazás a rock hotrod-ján, mely benzin helyett THC-val jár. Ma ezt stoner rocknak hívják, megszámlálhatatlan sok zenekart inspiráltak, mégis 4 album után egy sörözés végkifejlete a feloszlás lett. Josh Homme gitáros azóta a Queens of the Stone Age frontembere. A többiek is folytatták, max. nem a mainstream lett a végállomás, hanem underground körökben lettek elismertek (Hermano, Fu Manchu, Brant Bjork & The Bros, Goatsnake).

A vasárnapi esti buli volt az egyetlen kelet-európai koncerthelyszín, ebből fakadóan akár a PeCsa előtt, akár a pultnál könnyedén botlott az ember füle külföldi szóba. Nagy érdeklődés ide vagy oda, nem kellett kitenni a „megtelt” táblát. Én jobban örültem volna az eredeti helyszínnek (Gödör). Inkább állok szorosan, mint hering az olajban. Inkább legyen 5-10 fokkal melegebb, pláne a sivatagi feeling végett, de közelebb éreztem volna magam a zenészekhez. Az alapnak számító masszív fűszag hiányzott, hiszen a koncertteremben - ahova dobozos sört se vihettél be - a dohányzás nem volt megengedett. A hangzásra nem lehetett panasz, sikerült előállítani a szenvedő porszívó hangját. Játszottak bő másfél órát, színpadi mozgás 0.0, a kommunikáció a közönséggel pedig kimerült az utolsó szám végén egy gyors „thank you”-ban. Ezzel nincs baj: stoner, nem törődöm hozzáállás. A kellően összegyakorolt best of setlist és a tudat, hogy láttuk a legendákat, kárpótolt mindenért.

 …Josh Homme azt mondta, nem érdekli az újjáalakulás, neki bőven elég a QOTSA, amit május 28.án el is csíphettek szintén a Városligetben. És hogy a többiek pénzért koncerteznek, vagy John Garcia énekes a szóló lemezét promótálja, vagy hiányzott neki a Brant Bjork-kal és Nick Oliveri-vel való együttzenélés, azt mindenki döntse el maga. Egy igényes bulin vagyunk túl, aki nem volt ott, sajnálhatja. Nem hiszem, hogy lesz több Pesten.

ui: Olvastam több féle koncert-, és élménybeszámolót a neten a buliról, mindegyik más és más volt... Ez meg az enyém;)

Fireball Ministry – Los Angeles, California

Tökös southern banda, női gitárossal. 1999-ben alakultak, azóta írják a jobbnál jobb zenéket. A tagságuk folyamatosan változott, főleg a basszusgitárosokkal jártak pórul. Játszott nálunk Janis Tanaka  (ő később Pink mellett tűnt fel a színpadon) a jelenlegi 4 húrosért felelős pedig Johny Chow aki a Cavalera Conspiracy-ben is penget. 

Sajnos nincs meg a banda összes lemeze, egyrészt mert itthon nagyon kevesen ismerik őket ezért természetesen lemezboltban keresheted a korongjaikat, úgysem fogod megtalálni őket, másrészt a korábbi lemezeiket valamiért a netről sem lehet levadászni.

De a főbb albumok megvannak, és azon kevés zenekarok közé tartoznak nálam, akiknek minden lemezéről tudok egy kedvenc számot mondani.

Mára a Their Rock is Not Our Rock lemez harmadik számát a The Broken-t szeretném Nektek ajánlani. Általában akkor szoktam ezt a dalt meghallgatni, ha valami olyan történik velem, amit nem értek és emiatt csalódott vagyok, mert úgy érzem én hibáztam a történetben. Pozitív hangulattal indul a nóta, fogós vidám gitárok, kellemes dallam, azonban ahogy közeledik a refrén egyre inkább szomorkássá válik a hangulat. Számomra a csúcspont a gitárszóló. Nagyon kevés olyan szólót tudnék mondani, ami ennyi érzelmet vált ki belőlem, de ez azok között van.

Boozefighter

Van ez a non-profit bálnamentő szervezet: Sea Sheperd. Élén Paul Watson-nal, akiről annyit érdemes tudni, hogy anno kirúgták a Green Peace-ből, túl agresszív módszerei miatt... De valamit mégis jól csinál, hiszen van már kis flottája is, hajókkal, tengeralattjáróval. Céljük, hogy megakadályozzák a japán kutatási célú bálnavadászatot (nem értem mit lehet ennyit "kutatni" rajtuk, főleg, hogy ha végeztek, akkor eladhatják kajának...).

Továbbá van egy francia prog death metal banda: Gojira. Ez a Godzilla francia megfelelője. Gondolom láttatok már több filmet a témával kapcsolatban. Az elmélet szerint a francia csendes-óceáni vízalatti atomrobbantások miatt nőtt böhöm nagyra az a jószág... A zenekar szívén viseli a természet védelmét, elég csak olyan számcímre gondolni, mint Toxic Garbage Island...

Ezen a ponton találkozik a két történet: A Gojira hamarosan kiad egy eddig cím nélküli EP-t (lehetséges, hogy hozzápakolják a most készülő DVD-jükhöz), melynek teljes bevételét a Sea Sheperdnek ajánlják fel. A cél borzasztó nemes! Paul és csapatának munkáját amúgy megleshetitek az egyik természetfilmes csatornán, ahol rengeteg állatmentő sorozat van...

És akkor a zene: egy koncert felvétel a Flying Whales című számra... Bevallom én libabőrös leszek tőle... Mintha a bálna elrepülne Mario Duplantier dobos feje felett;) Ritkán hallok közönség hergelést franciául, Joe Duplantier bármit is mondd, nagyon jól csinálja az első percben... Azóta kapott angol feliratot:)

Néha nagyon jópofa sztorikra akadhatunk egy-egy dal születését illetően, ezekből szeretnék most kiemelni egyet, az általam is nagyra becsült gitáros-énekes: Steve Lukather 2008-as albumáról (Ever Changing Times).

Pár napja lakótársam megkérdezte, hogy mi az a szőröstökű zene a blogon. Tetszett neki a kifejezés.

Elkezdtem neki mutatni neki pár klipet, mire ismét belefutottam a Locust on the saddle-be.

Sajnos nem tudom, hogy aktív-e mostanában a banda, de abban biztos vagyok, hogy Szabó Laci és Pó bácsi más zenekarokban biztosan penget most is.

A klip Hámori Gabi főszereplésével készült, aki az egyik kedvenc magyar színésznőm.  Laza történet mesélés, a banda közben zenél valami hülye díszlet között. Az a jelenet hibátlan, ahogy a csirkecombokat kipanírozza és megsüti Gabi. Igazi kis magyar southern érzés jön rám minden egyes alkalommal mikor megnézem a klipet. Kicsi, hülyén néz ki, de a mienk.

Mellesleg a szám refrénje az utóbbi néhány év legjobban eltalált dallama és szövege.

Boozefighter

Elérkeztünk a várva várt befejező részhez. Az első három rész megtekinthető itt: 1 2 3. Miért is kellett nektek ezeket végig nézni? A négy dal az utolsó Throwdown lemez első négy száma. Akkora zsiványság az egész album, hogy na:) Én pl. az államvizsgám előtti utolsó percekben az 5. Widowed-ra píszeltem... Azon túl, hogy a zene milyen, kevés zenekarnak, jut eszébe egy ilyen rövidfilmes klipsorozat ötlet. Jó zenéhez kapcsoltak valami nem sablonost. Remélem tetszett, a mondanivalót természetesen nem rágom szájba, mindenki szűrje le maga...

És lehet, hogy ezzel nem is ért véget?:)

Gondolom még azok a WW függő, Welwet betyár, válogatott híreket olvasó Gáspár Wirág fanok is tisztában vannak azzal, hogy van egy kis para Japánban... Mi ugyebár csak a zenével foglalkozunk, de ebből a tragikus apropóból szeretnék megosztani egy muzsikát a felkelő nap országából. Kitaro-t Zoli unokatesóm mutatta meg nekem, mikor még a testemen található szőrzet kimerült a szemöldökömben...

Attól még, hogy Japán, nem kell a sushi bárok igedelő háttérzenéjére gondolni. Inkább, mint egy távol keleti mesevilág aláfestő zenéjére. Élő felvétel, sasoljátok, hányan vannak a színpadon:)