Folytatva a tegnap elkezdett suttyóskodást, ma még mélyebbre merülünk a déli államok zenei mocsarában és egy igazi földműves paraszt gyerek muzsikájába hallgatunk bele. A tennessee állambeli alsó hangon 150 kilós, büdös redneck Big Smo 2003-ban adta ki első lemezét, amit azóta még egy követett. A stílus maradt a hickhop. Igazi sutyerák, paraszt muzsika. Slide gitár, hiphop ritmusok, dagadt emberek. Az elmaradhatatlan BBQ, Bud light és böhöm nagy pickup-ok. A John Deere traktorról énekelni azért nem semmi. Na de árulja már el nekem valaki, hogy miért jó befőttes üvegből sört inni??? :D


Boozefighter

Rednecknek születni kell. Azt a suttyóságot, parasztságot ami a déli államok mocsárlakói magukénak tudnak nem lehet tanulni. Még lemásolni sem. A nagy magyar valóságban csak gyenge utánzatok lehetünk.
Pár napja futottam bele az egyik unalmas estémen a hick-hopnak nevezett stílusba. Mindig is tetszettek azok a crossover műfajok, ahol a stílushatárokat feszegetve próbálgatják szárnyaikat az előadók. A héten 3 ilyen zenekar is lesz, tessék készülni. A széles vigyor garantált.
Az első ilyen banda a Moonshine bandits. Egyszerű déli parasztgyerekek, szeretik a countryt, a rockot meg a hiphopot. És keverik a hármat. Néha jobban sikerül néha kevésbé, mindenesetre jókat derültem a klipjeiken. Túl sokat nem tudtam kinyomozni róluk, mindössze egy albumot sikerült levadászni; a 2011-es Whiskey and women című korongot. A hétvégén elég sokszor végig hallgattam a lemezt, és nem bírtam megunni. Fülig érő vigyorral bólogattam a ritmusokra. Kicsit se nézhettek hülyének az emberek az utcán :D
A nyitó nóta a For the Outlawz. Még a szövege is egész értelmes, egyszerű blues a gitár. Ennyi kell egy fogós nótához.


A Harley wheelie-ért pedig plusz pont a zenekarnak :)
Akit pedig érdekel a zenekar többi száma, nyugodtan kattintson a tecső által felajánlott klipekre. Tökingernek különösen ajánlom a Whiskey river című szösszenetet :)

Boozefighter

Elértünk a hét végére. Kaptatok a nyakatokba egy újabb thrash metal dömpert dömpinget. Megkoronázva ezt, egy olyan írót szeretnék bemutatni, akit nagyra becsülök, pedig még nem is láttam, hogy bírja a sört:) Vidi az Úr neve és a raklapfos.blog.hu-n keménykedik tevékenykedik. Magyarul oszt, mint az állat:) Érdemes odaszagolni, miről is képesek egy raklapnyi szart összeírni:) Van egy olyan együttes, amit én nem merek a számra venni itt a blogon, mert rám is rám oltana... Ő százszor jobban ismeri, imádja a bandát, így ő ír róla nektek:) Fogyasszátok egészséggel és mivel ma van az idei év első aranypéntekje, este gurítsatok le vagy 10 sört Vidi tiszteletére:)

Nálam, ha a zene szóba kerül, akkor egyetlen zenekar ugrik be elsőre mindenkinek, mégpedig a Megadeth. Nem is értem miért?

Nekem a zenekart alapító riffmester, bizonyos David Scott Mustaine a hősöm, az ember elképesztő és ahogy utál, köpköd mindenkit, az pedig tanítani kellene. Én sem ma kezdtem, igencsak kispályás vagyok hozzá képest, de még így is kellemesen megosztom az embereket! Egyébként, ha az embert a düh és az elkeseredés hajtja, miközben az egész világ a képzelt ellensége, de állhatatos és makacs, csodákra is képes lehet, ahogy az a papír zsebkendős, nyáladzó amerikai filmekben ezerszer megjelent, mindjárt el is sírom magam, persze csak a hányás után.

1983 áprilisában kezdődött, amikor is New York-ba menet a Metallica kisbusza egy súlyos veszekedés, diszkrét köpködés után megállt egy utcasarkon és a súlyos alkoholfüggőségére, a folyamatos balhéira hivatkozva, két év közös zenélés után, kidobták Mustaine mestert, ami persze roppant vicces, ismerve az akkori Hetfield és Ulrich duót.

A végtelenül dühös Mustaine akkor és ott elhatározta, hogy saját zenekart alapít, amit ennek az évnek a nyarán egy józan pillanatában meg is tett, ugyanis egy véletlen találkozás után David ’Junior’ Ellefsonnal létrehozták a Megadeth-et, az amerikai thrash mozgalom egyik alapvetését.

Április 5.-e mostantól fekete nap lesz a rock&roll történetében. Nemcsak azért mert ezen a napon halt meg Kurt Cobain és Layne Stanley. Hanem mert tegnap hunyt el a Marshall gitárerősítők atyja Jim Marshall. Szerintem aki már járt valaha is rock vagy metál koncerten, vagy csak látott egy rockzenei videóklipet biztos találkozott a tekintete a háttérben álló fekete dobozokról, amiken nagy fehér betűkkel az állt, hogy Marshall.
Hendrix, Jimmy Page, Angus és Malcolm Young, Slash, Zakk Wylde, Scott Ian, Van Halen, Kerry King és a lista majdhogynem végtelen, hogy kik is használták vagy használják a mai napig ezeket az erősítőket. Az pedig, hogy hány lemezen is hallhattok egy Marshallt még több is, mint ahányan koncerteken is ilyen motyókat használnak.
A rengeteg zeneszámból ki lehetne választani véletlenszerűen egyet, de nem sok értelme lenne. Jim munkássága alapjaiban változtatta meg és alakította ki azt a hangzást azt a látványt, ami manapság láthatunk és hallhatunk a rock zenében.
Elcsépelt, agyonjátszott, mindenki ismeri. De akkor is az egyik legnagyobb nóta a rockzene történetében.
Nyugodj békében Jim Marshall!

Boozefighter

Játszunk el a gondolattal, hogy ma van április elseje. Játsszuk el, hogy e cikk írója nem volt akkora tökfej, hogy megfeledkezzen régi ötletéről, miszerint a bolondok napját egy zseniális bolonddal fogja megünnepelni. Annyi szóljon mentségére, hogy az a nap munkaszüneti volt, ráadásul egy Vaddiszkós, dagonyázós éjszaka maradványa borította jótékony homályba azt, ami megmaradt belőle...

Ui: Kikötődött a cipőfűződ!

"A nagy darálások után" - mondta, boozefighter az előző posztban. Én kérek elnézést a thrash metal skatulya nevében, hogy darálnak...:) Amúgy tökéletesen időzített a koma mondata, mert mára valami nagyon suttyó tuka-tukát terveztem be. Hisz mind a hétfői Machine Head, mind a tegnapi Soulfly egész lazán értelmezi a thrash fogalmát, már ha egyáltalán foglalkoznak a skatulyákkal:)

Mitől jó a thrash metal? Az izom tuka-tuka /én így hívom a pergő és lábdob igencsak egyhangú párbeszédét. tu=pergő ka=lábdob, és már négy hang le is van tudva, van hátra még 436, aztán jöhet a bridge.../ mellett elengedhetetlen a horzsoló riff rengeteg és nem feltétlenül babákkal teadélutánt eljátszó kislány gondolatait éneklik meg oly csodás módon a dalnokok.

A mai zenekarról már esett szó /nem segítek melyik posztban, tessék megkeresni - van kereső opció a blogon, tessék azt is megkeresni:)/. A 2., Firedemon és 6. Testify For My Victims albumok között összehoztak egy 3 albumot felölelő koncepciót, már ami az album címeket illeti:

2001: Please... Die! 2003: The More You Suffer. Végezetül a 2004es album kérdése teszi fel mosolyom görbületére a végső ívet: Aren't You Dead Yet?

Nagyon boldoggá tenne a tudat, hogy ennyi korong címének felvázolása után valaki a képernyőt bámulva felkiáltana, hogy: Hisz ez a Carnal Forge!!! Igen az, kispofáim. Carnal Forge Svédországból. Tuka-tuka ide vagy oda, a svédek csípőből tolják oda a harmóniákat... De azért irgalmatlanul veszett dolgokat is játszanak. Szóljon a Kérlek... Dögölj meg! albumról 2, azaz kettő nóta:

Hand of Doom: Tessék figyelni azokat a harmóniákat!

Fuel for Fire: Tessék figyelni azt a tuka-tuka rengeteget!

Phil Anselmo énekesek közül nekem olyan, mint Tökingernek Peter Dolving. Egyszerűen zseni a fickó.
Így gondoltam a hét közepén a nagy darálások után kicsit pihenjünk le és hallgassunk valami nyugisabb muzsikát.

 Phil a Pantera, Down, Superjoint Ritual és egyéb projektjei mellett az első feleségével is kiadott egy EP-t még 2001-ben. A Southern Isolation nevű formáció nem túl ismert, akusztikus projekt. Az EP 4 számán Stephanie Opal Windstein énekel. Hangja nem túl jellegzetes, de igazi elszállós dallamokkal effektekkel vannak tele a nóták. Az utolsó nótában aztán már Phil is megrezegteti jellegzetes orgánumát. Southern man I am.



Boozefighter

"A Soulfly egy gépezet. Én azért felelek, hogy a gépezet megfelelően működjön, Olyan embereket/ fogaskereket gyűjtök magam mellé, hogy ez megtörténjen" - valami ilyesmit olvastam néhány évvel ezelőtt egy Max Cavalera interjúban. Remekül csinálja. A Sepultura a Max nélkül döcögött, Igor Cavalera kiválása után ugrott egy hatalmas fejest a pöcébe. Max meg rendre hozza ki az albumokat a megfelelő minőségben. Valószínűleg diktátor a feleségével együtt, de kit érdekel. Olyan zenészek és vendégek játszanak/énekelnek mellette, hogy le a kalappal. Max a karikás R betű a Soulfly név mögött jobbra fenn:)

Thrash, tribal néhol death metal. Brazil törzsi ritmusok és az újabb albumokon délszláv jegyek (úgyis családban marad). Legtöbbet pörgő lemez nálam a Dark Ages a bandától. Izgalmas, változatos album. Zsivány hangszereléssel és dübörgő hangzással. Élmény rá ungabungázni még egy szép soproni, napsütötte délutánon is:) Nesztek két szám az albumról, meg is lehet lepődni:)

Hiába mondja Főszerkesztő Úr, hogy ez nem a Sláger múzeum, meg a Kívánságkosár, de lássuk be a nyugdíjas voksokra nekünk (is) szükségünk van! Amúgy szerény véleményem, hogy általában nem érdem nélkül állja ki egy zene az idő vasfogát. Persze fordítva nem mindig igaz, biztos sok nagyszerű dal merült a feledés homályába menedzsment, protekció hiányában, esetleg a társadalom éretlen zenei ízlése miatt. A több száz éve megsemmisült kottákról nem is beszélve… Azon meg szintén lehet vitázni, hogy mi számít nagy időtávlatnak, de a jelenlegi egynyaras slágereket tekintve talán nem gond, ha az ókori ódákat nem vesszük alapul…

Csak hogy teljes legyen a műsorpaletta, egy kis rock 'n roll az 1974-es Made in Hungaryból

Ám az álnok árva fiú soha nem jött vissza...

A következő dal jól példázza Zsuzsa elhibázott életfilozófiáját:

És zárásként egy Szántó Erzsi dal, melyet volt szerencsém egy kiváló előadónőtől megismerni a holdfényes Duna-parton. (egyébként a nóta nyomokban Paff a bűvös sárkányt tartalmaz...:)

Koncepció dús szép hetet mindenkinek!!! Mivel szerzőtársaim egészen aktívak mostanság nyugodt szívvel tolok egy olyan 5 napot, amiben nem csapongok, megpróbálva kielégíteni minden "rajongó fülvágyát". Ők majd megírják azt, ami titeket érdekelhet, én meg surmulhatok kedvemre. Volt egy nap mikor kiborultam a lángoló gitárok pöffeteg, semmitmondó, "információ halmozó" posztjai közül az egyiken és neki kezdtem egy album megkeresésének. A Legjobb thrash lemez... Kinek melyik ugyebár?!

A posztsorozat első négy részében megmutattam a

Testament - The Gathering
Slayer - Diabolus In Musica
Sepultura - Arise
Exodus - Bonded By Blood

albumról egy-egy számot. Most mivel a YT, a reklámokat leszámítva egyre zsiványabb, annyira jó fej vagyok, hogy egy klipben megkapjátok az egész albumot. Ebédszünetben nem értek a végére. De majd folytatjátok uzsi időben...:)

11 szám, 59 percben, 2003-ból. Mikor Robb és cimborái visszataláltak a helyes útra. Már mindenki eltemette őket. Hisz elkezdtek fos dolgokat játszani, fosul kinézve. Hogy Fylnn mennyire okos és minden lépése, nyilatkozata végiggondolt-e, ebbe nem mennék bele.

Annyit mondhatok, hogy ezzel az albummal letettek egy olyan dolgot az asztalra, amit minden "erőszakosabb", komplex zenét kedvelő szívesen betesz a lejátszóba. A korai albumaik agresszívek voltak az tuti, de egyszerűek. Azonban ez az album gondolkozásra késztet. És mivel vannak benne éneklős részek is a sakál üvöltések mellett, a csajod sem rinyálhat, hogy mi ez a szar?!:) Szóval zsivány egy album, amivel kijelöltek egy - szerintem - megfelelő ösvényt a metal dzsungelében. A machetéjük rendületlenül dolgozik és azóta másik két "überkedő" album is ott figyel a polcon...