Jól megfigyelhető jelenség, hogy az ezredfordulóra megszaporodott fuzionális nu jazz művelők egy idő után belefáradnak az ütem és dallammorzsolásba (jó példa erre a többször idézett KOOP társulat). Ez a morzsolás szerintem olyan, mint lázadó kamaszkorunk: a pusztítás, minden feltrancsírozásának az időszaka. Amikor eljutnak a legkisebb egységig, vagyis a romokat már nem lehet jobban rommá verni, elkövetkezik a belátás: építeni kéne valami újat. És ez az új jó eséllyel közelebb lesz az eddig annyira megvetett harmóniához, zenei geometriához. (Természetesen nyomokban megőrzi a lázas ötleteket is.) Ez a boncolgató folyamat nem egyedi eset, ugyanúgy tetten érhető pl. a képzőművészet evolúciója során. Ahogy „Bundás” tanár úr mondta: a fejlődés egy végtelen spirál, ciklikus változékonyság, mely reméljük felfelé tart…ajjajj, most látom, hogy lejárt a filozófiára engedélyezett karakterszám…:)Amúgy az is lehet, hogy a zenészek egyszerűen megunják, hogy sötét klubokban játszanak pár száz lelkes elmebetegnek rajongónak kevés pénzért és elmozdulnak a közigények felé…:D
Tökmindegy. Száz szónak is egy a vége: a Jazzanova-s fiúk (berlini dj-producer kollektíva) akkor is jól nyomták és most is jól nyomják. Két albumuk között hat év telt el, így erősen érezhető a váltás.
Az első szám igazi morzsabál, a tépelődés maradványai hangulatfoszlányok: szerintem tökéletesen visszaadja egy ifjú szerelmes tétova lázálmait.
A második egészen más: hangulati tetőpont végig, énekelhető dallam, lendületes ritmus odapörkentésekkel. A zenekar a filmben - szombolizálva a hangjegyek összefonódását – beleszőtte magát egy frissen mosott plédbe, azaz eggyé szőtte magukat a közös dallamakarattal. Vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket…
Nem is értem miért nem lett eddig top sláger?
Ja, és ismételten megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat az SPC 2/3-ának, amiért ilyen nagyszerű zenékkel boldogították (és boldogítják) szürke hétköznapjaimat!
