Talán még emlékeztek a múltkori posztomra, melyben a jazz-re szoktatáshoz kínáltam alternatívát aggódó szülőknek. A módszer úgy tűnik túl sikeresnek bizonyult. Anyukák és apukák, tanárnénik és tanárbácsik jelezték, hogy gyermekek sokasága késő éjszakába nyúlóan füstös jazz-lokálokban múlatja az időt, napközben pedig hasznavehetetlenül, véreres szemekkel bámulja a plafont. Spleen és közöny. Valóban, arra nem gondoltam, hogy a szellemi fejlődés eme kezdeti stádiumában súlyos személyiségtorzító hatása lehet az ilyen zenének.Dobok hát egy mentőövet nékik, a jól bevált módszer segítségével! Természetesen halászjudit és a százfolkcelsius itt már nem segít, akit egyszer megégetett a jazz, azt nem lehet olyan könnyen lekenyerezni. Egyetlen kiút maradt: a klasszikus zene, csak ez gyújthat útmutató fényt elveszett báránykáink agyába. :D
Az első film talán sikeresen kimozdítja a nézőket a depresszióból. Tom a jól bevált „szintén zenész” trükkel próbál egérhúshoz jutni a New York-i Metropolitan falai között. Nincs könnyű helyzetben: Jerry pártját fogja a morózus teremőr és a zeneileg művelt hangyák közössége is.
Megállapíthatjuk: a szokásos macska-egér harc nem kis galibát tud okozni egy operaelőadáson, különösen ott, ahol Bálint Gazda a karmester..:D
A második epizód azután készült, hogy Tom (felismervén zenei műveletlenségét) beiratkozott a konzervatóriumba, majd oklevelet szerzett a zenekadiémia karvezetés szakán. A felvezetésben Liszt Ferenc Les Preludes-je csendül fel néhány taktus erejéig, majd könnyedebb vizekre evezünk: ifj. Johann Strauss Denevér című operettjének nyitányát hallhatjuk az elvárt komédiával fűszerezve, a Clone Cats Orchestra előadásában. A zene pont megfelelően rágható és emészthető gyermekek számára is, kb. gumicukor keménységű..:D
Az okvetlenkedő Jerry egérnek köszönhetően megtudhatjuk mi zajlik folyik egy tubában, a végén pedig bemutatásra kerül a Búcsúszimfónia újkori feldolgozása is!!
Jó szórakozást!
