Több, mint egy hete nem metálkodtam a blogon... Itt az ideje leadni a házidolgozatot:) Mivel házidoga, ezért annyira nem poénkodós inkább érdekes. Lesz benne olyan rész, mintha értenék a zenéhez és megmondom a tutit - tehát pont az amit utálok az önjelölt lemezkritikusokban - pedig célom csupán az, hogy kereszteshadjáratommal megtérítsek néhány gépzenére szeletelő hitetlent...:) Íme a Dolgozat első része:
Maylene and the Sons of Disaster
2004-ben alakult alabamai southern metal zenekar, 3 albummal a hátuk mögött. A banda arca és egyben frontemberre az Underoath zenekarból 2003-ban kirúgott Dallas Taylor. Az elmúlt 6 év során Taylor mellől az összes zenész lecserélődött. Azonban a minőségi zene mindvégig megmaradt. A együttes érdekessége – a szokásos ritmus és szóló gitáros helyett – 3 gitárossal dolgoznak, mely lehetővé teszi a szövevényesebb riff és harmónia szerkezeteket, amit így élőben is maradéktalanul vissza tudnak adni.
A Kate „Ma” Barker sztori
A hírhedt Barker család után és a róluk kialakult kultikus sztori miatt választották Dallasék ezt a zenekarnevet. A család feje Barker „Mama” volt, akit a sors tett keménnyé és kegyetlenné. A ’20as években a legközismertebb gengszterek közé tartoztak. Az asszony úgy nevelte fiait, hogy csak a saját törvényeik szerint éljenek, és csak az ő hatalmát ismerjék el maguk fölött. Amíg a család összetartott, sebezhetetlenek voltak, hiába vadászott rájuk a rendőrség és az FBI. Vesztüket a fiúk számára szerzett asszonyok okozták 1935-ben.
A történetüket több filmben, képregényben és mesében is feldolgozták. ’60ban és ’70ben is készült egy-egy kis költségvetésű film. A ’66-os Batman képregény sorozatban Ma Parker és fiai majdnem legyőzik a Dymanic Duo-t. A Lucky Luke-ban szereplő Dalton fivérek és a Disney által készített Duck Tales-ben (Kacsamesék) a Beagle Boys is a Barker családról lettek mintázva. A leghíresebb film a ’96-os Elsőszámú közellenség (Public Enemy No.1.) Theresa Russell főszereplésével. Visszatérve a zenéhez: a német Boney M ’77-ben készített egy Ma Barker című számot. A Maylene and the Sons of Disaster dalszövegeiben többször feszegeti a témát. Például a második albumuk egy koncept album lett, ami egy leszámolásról szól.
Folyt. köv. hamarosan...:) Illetve egy korábbi bejegyzés róluk itt.







Valószínlűleg egy ős BSB fannal van dolgunk, ez rendjén is van. Ez százszor jobb, mint a világfájdalmas goth boszorkányok, vagy a bekatizott ordas tini ribik... Kezdjen el minnél több lány hangszeren játszani, élvezze a zenét és ne azért járjon le bulizni, hogy a szerencsétlen nyálcsorgatók előtt rázzák magukat, majd részegen haza tántorogjanak, hogy "Juj de klassz buli volt, mennyi ingyen piát kaptam!"
Ha hihetünk az időjósoknak hétvégére félretehetjük a jégeralsót a berobbanó melegfrontnak köszönhetően. Ezzel feljogosítom magamat, hogy a nyári hangulatot folytatván egy újabb latin zenét posztoljak. A Kaleidoscopio-t (mint annyi más zenét is) Bassil Mendezz barátomnak köszönhetem, aki annak idején webes zene-kalóz mivoltában rengeteg kincset zsákmányolt zenei ízlésünk oltárának díszítéséhez. (Khm, természetesen mindent jogszerűen keményen megfizetve.) A Kaleidoscopio-hoz egy szerelmi történet is tartozik, csak nem ide…:)
Avagy a nihilisták bandája, az Autobahn szerzeménye a FILMben...
Ilyen, mikor Jackie Treehorn belekever valamit Töki italába... Ez a filmbeli jelenet jobban is passzol a zenéhez, mint az
Folytatódjon tovább a móka, egy újabb örökzöld a Filmből...:)
A mai zenéhez tartozó jelenet: Reggeli fehérorosz koktélja készítése közben Töki meghallgatja az üzenetrögzítőjét a jóöreg köpenyében és tai chi-zva fillingelget az új szőnyegén, hiszen az ázsiai-amerikai fiatalember lehugyozta az előzőt...
Még mielőtt valaki a sok ezer olvasó közül megvádolna a férfisovinizmus vádjával, posztolok egy ízig-vérig NŐ előadót. A hölgyet a Rio-i tengeráramlás sodorta az olasz csizmába, ahol némi jazzképzés után szép énekesi karriert futott be. Köszönhetően többek között Nicola Conte barátunknak aki — mint tudjuk messziről kiszagolja a tehetségeket — bossa nova átdolgozásokat írt az érzéki (és szerintem utánozhatatlan) hangú Rózsika számára.