A Queen sokak számára talán kimerül a We are the Champions, a Kind of Magic, vagy a Radio Ga Ga (héjjj, Lady Gaga nem innen nyúlta a nevét? DEHOGYNEM!:) dalokkal. Pedig volt egy nagyon aktív 70-es évek Queen-je, amikor évente szórták az albumokat. Ekkor-a stílus még nem forrott ki teljesen, de a Led Zeppelin-feelingbe hamar beleszövődött a sokak szerint operaisztikus (?) hangvétel...gondolok itt például a falzett férfikar kötelező, ám váratlan közbesikoltásaira.
A múlt megidézését kezdjük az első, szerintem igazán jól összerakott album, a Night at the Opera felütésével! A Death on Two Legs egy igazi édes szitok-átok gyűjtemény. A szövege tobzódik a szebbnél szebb szófordulatokban, pl: „You're a sewer rat decaying in a cesspool of pride" („Te, a büszkeség pöcegödrében döglő csatorna patkány...:D). A zenét is meg kell dicsérni: a zongora művészien festi vörösre az égboltot a fúriák színrelépése előtt, és élvezet hallgatni, ahogy a gitár felköhögi a többi pokolfajzatot a bugyrok legmélyéről.
Az album zsenialitását mutatja, hogy mindezek után a következő nyárspolgári szösszenettel áll elő (mindkét darab Freddie szerzeménye):
Ugorjunk két albumot és következzék egy másik kedvenc. Az It's late Brian May szerzeménye (tőle szokatlanul zúzós). Egy háromtételes mű mely bő 6 percben énekli meg egy szerelmi kapcsolat kirügyezés, virágba borulását és hervadását. Csak semmi búskórság, a siránkozás hamar a kapcsolat romjai feletti dorbézolássá fajul ...:D
Bónuszként pedig egy őrült koncertfelvétel:
És egy dévaj klipp:
Ha valaki ezek után kedvet kapott a Queen összes albumára szívesen támogatjuk ezen álmai megvalósulását.;)
