Találós kérdés: mi a különbség egy lelkes amatőr improvizatív krampácsolása és egy kortárs zenemű között? Az, hogy utóbbit kottából olvassák…:) De tényleg!

Múltkor nagyon menőnek éreztem magam, amikor helyes megfejtésemet koncertjeggyel jutalmazták a Muzsikáló Reggelben. Aztán kezdtem félni, amikor megtudtam, hogy kortárs zeneszerzők műveit fogom hallani. Aztán a második mű elhangzása után csalódást, dühöt éreztem, illetve mindent megadtam volna egy füldugóért. Behúztak a csőbe rendesen, nem volt szünet, így az angolosan távozás lehetősége sem merülhetett fel. Pedig esküszöm, hogy megpróbáltam pozitívan hozzáállni a dologhoz! Hegyeztem a fülemet, csukott szemmel próbáltam eligazodni a hangok kiszámíthatatlan folyamatában, kerestem az ütemet, a dallamot, egyszóval a zenét. De az nem volt, csak izzadtságszagú gyötrődés, bolyongás, tétovázás, mindig csak majdnem, de inkább még az sem. Ködös hangokhoz ködös címek: „Hideg színek” vagy „A jövő részletei”…anyád, ilyet én is tudok! Szerencsétlen áldozatommal - akit megjutalmaztam a jegyem másik felével - feldúltan távoztunk a „bűntény” helyszínéről, ahol a hangszereken erőszakot ejtettek. Ugyanarra jutottunk: az ilyen szintű zagyvalék előadása értelmetlen, öncélú dolog. Nem tiszteli a hallgatóságot. A közönséget általában nem a verejtékezés érdekli, nem a rögös út, ami elvisz a célig. Hanem az eredmény, a művészi teljesítmény, valami, ami kiemel a nyomorból, felemel, vagy lesújt, de semmiképp sem hagy tocsogni egy vödör kakában…

Talán most túl keményen fogalmaztam. :) Lehet, hogy csak az én fülem szegény ehhez, vagy nem jutottam még kellően magas fogékonysági, műélvezeti szintre. Vannak, akik egészen másként értékelik a koncertet, íme egy vájt fülű írása: katt...vagy...klikk!
Végül is az estén mindenki a szerepének megfelelően teljesített: a szerzők, akik kifacsarták magukból a kottát; a narrátor, aki belemagyarázta a belemagyarázhatatlant; a közönség aki tapssal és fejringatással adózott bizonyítván zenei műveltségét; mi, a fanyalgók, akik fanyalogtak; és végül a szponzor aki pénzt adott erre a cirkuszra. Csak szegény zenészeket sajnálom, akik annyi energiát belefeccöltek a darabok betanulásába. Piszok nehéz lehetett, minden elismerésem!

Na, véget ért a sopánkodás, mindezek után következzék egy kis kortárs JAZZ!! Ahol a káosz nem cél, csak egy pillanatnyi állapot a tisztulás felé…

Ui.: A korrektség kedvéért fontosnak tartom megjegyezni, hogy a fenti gondolatok nem vonatkoznak minden kortárs zenére. Napjainkban is szép számban születnek fogyasztásra (is) alkalmas, értékes darabok!;-)