Szilveszter este, mikor már éppen csömört kaptam a baginacsasó fájdalmasan gyatra poénkodásaitól és szeretett szomszédaink pirotechnikai dáridójától (vö. Kurt Vonnegut) (szegények minden maradék devizaadósságukat rakétákba verték…:). Na szóval – és itt ígérem meg, hogy a továbbiakban mellőzöm az ilyen (és ehhez hasonló) közbevetéseket…:), tehát, sikerült elcsípni az MR Szimfonik Live szigetfesztiválos koncertjének ismétlését, így alkalmam nyílt tovább tágítanom mérhetetlen zenei rálátásomat. Szóval ismét tömögettem naprakészségem hézagjait.Összességében pozitív volt az élmény, bár a zeneművek jó részében a zenekari kíséret nem jelentett érdemi beavatkozást, azaz nem tett hozzá semmi pluszt, a benne rejlő potenciál kihasználatlan maradt. Értsd: ugyanazt az akkordot egyszerre fújta-húzta mindenki. POCSÉKOLÁS!!! De volt néhány szám, aminek kifejezetten jól állt a klasszikus köntös, következzék néhány a teljesség igénye nélkül:
Elsőként a Hiperkarma, amit én élből utáltam, egészen 2005 óta, amikor is Bérczesi Robi egy hegyaljás koncerten öncélú filozofálásba kezdett, valószínűsíthetően némi THC hatása alatt. De most megbocsátottam neki, a szövegtudása és zenei képzettsége miatt. Azt hiszem, ettől nagyon megkönnyebült…:D
A csúcspont, egyértelműen a Macskajaj nótájának feldolgozása volt, hiába, a cigányzene utolérhetetlen, különösen a magyar virtussal házasítva. A muzsikát a Budapest Bár, a virtust pedig egy Kossuth díjas zenész szervírozta, íme:
És levezetés gyanánt következzék Caramel barátunk, aki külön dícsértet érdemel a tiszta énekért, és mert olyan szépen beszélt a komolyzenéről:
Nagyon jó volt még az IHM hangszerelése is, de sajnos Pálinkás Tomi affektáló, hamis hangja miatt a felvétel nem üti meg a blogon elfogadható színvonalat, legközelebb lesz szíves visszafogni magát.:)
Esetleg a kabaré szekcióban elmegy.
