Tökinger:
A zene jó:) Érsek meg egy önelégült faszkalap, akiről sztorizhatnék elég sok suttyó sztorit... (2013.02.12. 11:54)Akiken nem fog az idő
boozefighter:
:) Van még jó pár zenekar a képzeletbeli tarsolyban ;) Csak győzd majd végig hallgatni őket! :) (2012.11.22. 19:01)Dove reklám (Slavior)
Tökinger:
@zedzone: Azt csak én énekeltem fennhangon:) (2012.10.11. 12:36)Tokaj Művek
vidi:
Cseppet lemaradtam, de innen is boldogat! Remélem hideg volt az árpalé!
rnr: www.youtube.com/watch... (2012.07.02. 10:34)Buli lesz - Lemeztelenedve
Mielőtt még kialakul a kép a diszkós pofámról, közzéteszek valami igazi zenét. Előrevetítésként csak annyit, hogy úgy fog zúdulni a zene, mint egy ottfelejtett tűzcsapból a H2O! Beethovent már régóta hallgatok, persze eleinte a „sláger” szimfóniáit (3., 5., 6., 7.) szerettem. Aztán kicsit nem szerettem, mert hogy elcsépelt, meg túl közkedvelt. Egy degenerált jószágot is elneveztek róla, és az összes bazári ékszerdoboz az ő „Für Elise”- ét játsza. Így próbálják ellaposítani nevét és művészetét. Szóval lázadtam ellene. Aztán nem oly régen elővettem ismét, a kicsit kevésbé közismert zongoraműveit hallgattam. Na, ekkor végérvényesen beláttam, hogy Beethoven neve Bachhoz mérhető csupán. Korszakalkotó, zseniálisan egyedi, minden időben kortárs, egyszóval megismételhetetlen.
De beszélek én még sokat, addig is száguldjon a muzsika. A zene császárához méltóan, következzék legsikeresebb (5. Esz-dúr) zongoraversenye a „The Emperror”. Egy legendás koncertet választottam, 1987-ből. A billentyűknél a 85 (!) éves chilei származású Claudio Arrau játszik, vezényel Sir Collin Davis.
Közben elrebegem még, hogy a művet Beethoven egyre erősödő süketsége alatt komponálta. Belső hallására és a zongora húrjaitól a fogaihoz illesztett fémpálcától érkező rezgésekre támaszkodhatott többnyire. A bemutatón már nem játszhatta a szólót...
Amitől szerintem fantasztikus a zenéje: féktelen, brutális energiákat szabadít fel, a dallamvezetése rendkívül határozott (ha kell befogja összes hangszerét egy akarat érvényesítésétére, azaz „tutti unisono”), és az ötleteit, érzéseit ösztönösen, spontán engedi előtörni. Szóval sem nem túlszerkesztettség és sem nem dagályos érzelgősség.
Eredetileg csak egy tételt akartam megmutatni, de drága videó-feltöltőnk gondoskodott róla, hogy ne ússzátok meg ilyen hamar. Ugye észre sem vettétek, hogy csendben átúsztunk a lírai második tételre? :) Nincs sokat hozzátenni: gyönyörű, ódai, háborgóan nyugalmas. Tessék ellazulni és nézni a csillagos eget! Azt hiszem Beethoven ebben a műben (is) kellő ihletet adott a romantika nagy szerzői (Chopin, Schumann, Grieg), nagy zongoraversenyeinek megformálásához.
A bátortalannak induló dallam felerősödik, és íme, máris robog velünk a záró tétel harci szekere. Diadalmas bevonulás, önfeledt öröm, tánc, népünnepély. Kinek-kinek ízlése szerint…
A szerző időnként kikacsint és kedélyesen elhumorizál a becses hallgatósággal.
Szerintem bármelyik metálzenekar megirigyelné a témaváltó zúzást, ami 0.17-nél kezdődik.(Töki javíts ki, ha nem!:) De alig telik el egy perc és máris énekes madárkák rebbenek fel a vidám dallal. Amit aztán harci elefántok üvöltenek világgá. Hiába, gátlástalan vadállat volt! :)
Drága zenetudósaink évtizedeken át tudnak polemizálni azon, hogy vajon Beethoven a klasszicista, vagy a romantikus irányzathoz köthető inkább. Hát inkább nem mondom meg mit kössenek és hova… És, ha megegyeznének, hogy Ő a Beethoven-irányzathoz tartozik?? Akkor nem lenne munkájuk és felkopna az álluk…:)