Jó pár éve már, hogy éppen könyékig túrtam a netbe bele valami friss zene után kutatva, kezdtem ugyanis kissé megcsömörleni attól, hogy állandóan Meshuggah-t hallgatok, ami – bár tényleg zseniális és azóta is rendszeres vendége a lejátszómnak – azért valljuk be, néha kicsit túl tömör muzsika és vágyik az ember néhanapján valami könnyedebbre is, nem csak az állandó köbkilométernyi betonkockás agytekervénypasszírra, amibe egy idő után nomen est omen tényleg beleőrül. Emlékszem, vizsgaidőszak véghajrája volt, dőlt rám a szippantós kocsi és annak tartalma, úgyhogy bármit bevetettem, csak ne kelljen képletek képét képkeretbe helyeznem a fejemben. Na ekkor jutottam el a csakbenn blogra, és sikerült belefutnom a Cloudkicker nevezetű valamibe. Nem írtak rosszat róla, de ezenkívül annyit tudtam, hogy matek, instrumentál és dallamos. Nosza, a puding próbája az evés, leszedtem. Finoman szólva nem csalódtam, olyannyira, hogy azóta egyik legnagyobb kedvencemmé vált ennek a Ben Sharp nevezetű úrnak a zenéje. Igen, egyszemélyes projectről van szó, Ben barátunk igazi multifunkciós júzerként egymaga játssza föl az összes hangszert. Mondjuk a fizimiskája alapján egyértelműen Jens Kidmanra hajaz, már ha lenne haja, de ez igazából lényegtelen is.

Szaki