Emlékszem, amikor jó pár évvel ezelőtt Érsek Gabi barátommal beszélgettem az egyik Azfeszten, aki az Insane zenekar dobosa, és eddigi egyetlen állandó tagja a zenekar megalakulása óta, és azt mondta, hogy régen az Incubus, a Deftones meg a KoRn ment, mert a nu-metál volt a divat, de ma inkább a futószalagon érkező core zenék uralják a zenei palettát. Ma már teljesen egyetértek ezzel, de akkor furcsán néztem rá. Olyan ez, mint a deszkás farmer meg a répanaci. Igen ám, csakhogy van itt egy zenekar, ami azért valahogy nem hódolt be a kiadókat irányító marketing gépezet elvárásainak, (mint pl a sminkkészletével mohón bánó Coby Dick) és noha érték őket is hatások a zenét illetően, ugyanazt játsszák 17 éve, amit szeretnek, és amit tudnak! A Nonpoint-ra leginkább azt tudnám mondani, amit a kis költségvetésű filmekre. Pont attól működik, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. A zenekar fennállása óta több tagcserén is átesett, ami nem feltétlenül jelent rosszat a zenekar vérkeringését illetően, valamint a kiadók is kapkodtak értük, miután befutottak, így lehetséges az, hogy mindezidáig már 6 különböző kiadó gondozásában kerültek a boltok polcaira a csapat lemezei. Érdekes, hogy ahhoz képest, milyen régóta létezik a formáció, nem örvend túl nagy ismeretségnek, ez főként a tengerentúlra jellemző. Az utóbbi időben behatóbban tanulmányoztam az albumokat, és nekem személy szerint a kezdeti dolgaik jobban tetszenek, mint az újabbak, de nem akarok senkit befolyásolni. Itt is megtalálhatóak az érzelmesebb tételek éppúgy, ahogy a színpadról 3 métert ugró elborultabb, fiatal nemzedék számai, mindezek tudatában mégis csak azt mondhatom, hogy a Nonpoint erőteljesen rétegzene, s ha szerencsénk van az is marad, és nem szippantja be a fent említett marketing-mocsok, s a kilátások szerint erre eddig jó esély van.

Ez az album egy furcsa szörnyeteg. A cím olvasata után döntse el mindenki maga, hogy szeretne e belekóstolni Eprom zenei világába. Nem bocsátkoznék közhelyekbe, hogy nehezen emészthető zenéről van szó, ugyanis szó sincs ilyesmiről, sokkal inkább illenek rá a szokatlan hangzás és az experimental (kísérletező) jelzők, amiben olyan stílusok keverednek, mint a psychedelic, a glitch, a grime, a hip hop, vagy a dubstep. Az már az első hallgatás után világossá vált előttem, hogy ez a zene nem a 2.1-es, doboz hangú hangszóróknak íródott, mint ahogyan BMW motort sem szívesen tesz Daciába az ember.

Ahogy eddig tapasztaltam, két dolog történik a befogadóval a meghallgatást követően; ez a zene vagy azonnal letaglóz (és máris küldöd az ismerőseidnek), vagy azonnal letaglóz (és 3 másodperc után a higgadtabbak egy kattintással kilövik a YouTube-ot, az agresszívabbak pedig máris baltával mennek rá a monitorra.) Szeretem az olyan zenéket, amik szinte szétcincálnak, és azonnali képzettársítások jutnak eszembe, miközben az aktuális dal vésővel és kalapáccsal a kezében próbál a dobhártyámra némi lyukat vágni. (mondanom sem kell, nem sok idő kell hozzá)

Egy dolog azonban kétségtelen, ez egy nagyon megosztó zene, csakúgy, mint a nemrég mozikba kerülő Felhőatlasz; van, aki imádja, van, aki átlagosnak tartja, és van, akit egyenesen taszítani fog majd. (sőt vannak olyanok is, akik ezt nem tartják zenének, habár ezzel azért lehetne vitatkozni, ha a bennszülöttek törzsi dalaira gondolunk, amik a legkorábbi zenék voltak) Az igazat megvallva lövésem sem volt, hogy milyen stílust képvisel Eprom, de szerencsére vannak nálam sokkal jártasabbak is az elektronikus zenében, így sikerült kiderítenem, hogy a szóban forgó hanganyag nem más, mint progressive liquid futuretrap. Na ezt szedjétek ki!

A vaszabi vagy japán torma (japánul わさび, ワサビ vagy 山葵) a káposztafélék családjába tartozó kétszikű növény. Gyökerét fűszerként használják. Íze rendkívül csípős; ez védi meg attól, hogy megegyék az állatok. Eredetileg hegyi folyók partján nőtt Japánban. Számos ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz. (Forrás: Wikipédia)
De a Wasabi Kht. nem ez a wasabi.

A zenekart 2010-ben hívta életre, az éppen akkor Zanzibárból kilépő Nagy Gábor gitáros illetve Hajdu Nelli énekesnő. Zenésztársaik Hain Réka (basszusgitár), Bodzsár Tamás (billentyű) és Kludovácz Csaba (dobok). Igen, az a Csaba, aki anno a Stereochrist Live like a man, die as a God című lemezén is dobolt. A zenéjüket nem nehéz jellemezni, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne, sőőt! Kifejezetten ötletes rádióbarát dalokat írnak.

Az Elixír a zenekarnak már a második klipje mióta megalakultak. Az azóta eltelt idő alatt több hazai fesztivált és már egy TV-s fellépést is maga mögött tudhatnak a srácok és lányok. Ma este pedig a Könyvtár klubban játszanak, ha még nincs programotok estére, vagy csak kimozdulnátok valamerre nézzétek meg őket. A hely tele van bölcsész lányokkal általában, a sör állapota is megfelelő. Sajnos nektek lányok nem ígérhetek daliás legényeket, de ha a kinyúlt garbós, kötött pulcsis szemüveges egyedek jönnek be, talán érdemes tenni egy próbát. (Vannak még olyan lányok, akiknek ez a stílus jön be? :D)

http://www.facebook.com/wasabikht

http://www.wasabikht.hu/

Boozefighter

Tény I.: A budapesti, városligeti közparkot 1813ban kezdték építeni Henrich Nebbien tervei alapján, tájképi kert stílusban. Teljes területe 100ha és áll benne 6500 fa.

Tény II.: A parkban található PeCSát 1985-ben nyitották meg, mikor én egy éves voltam.

Tény III.: Csütörtök este itt lép fel az ausztrál metalcore király Parkway Drive többed magával.

PARKWAY DRIVE (AUS)
EMMURE (USA)
THE WORD ALIVE (USA)
STRUCTURES (CAN)

Tény IV.: A jó zenekar név meghatározó lehet. A zenekar szülővárosa Byron Bay, utcára pontosan az első próbatermük a Parkway Dr. egyik garázsában volt. Könnyen kitalálható honnan jött a banda neve.

Tény V.: Az Ajtósi Dürer sor Budapest XIV. kerületében a Dózsa György út és a Hungária körút között húzódik. Nevét 1929-ben, Albrecht Dürer halálának 400. évfordulója alkalmából kapta. Ezt megelőzően István útnak nevezték. Eredetileg a soron található Dürer kert lett volna a koncerthelyszín, de a nagy érdeklődésre való tekintettel rakták át a PeCSába.

Tény VI.: A koncert után azonban lesz ingyenes vigadalom, ahol két kiváló banda a The Banished és a Stubborn húzza a talpalávalót. És ha be tudod mutatni a jegyed a koncertről féláron ihatod a Jägert:)

Tény VII.: Ha ezeket a bulikat kihagyod, ostoba vagy, mint a raklap:)

Ezennel kicsöngettek a történelem óráról, Töki tanár úr házi feladata, szépen hallgasd meg a 3 zenét lentebb. Következő órán röpdolgozat lesz belőle:)

Szörfölve zenélés felsőfokon:

Az énekes zsivány grafikus is egyben, tessék ide is csekkolni:

és akik előtt már annyiszor főt hajtottam:

Tisztálkodás, széles kört csutakolásra hívva... Hülye egy "felkonf", hisz szerintem a Slavior zenekarnak fogalma sincs a tökéletes pH értékű szappan létéről. De meghallgatva a zenét, azt kell mondjam, csodás lélektisztító egy cucc...

A Slavior, azonos című debüt albuma 2007-es, de azóta én semmit nem találtam a bandáról. Egy olyan progresszív csapatról, ahol a zenei agy és főkópé egy dobos. És hiába prog és dobos, hála az égnek, nem Mike Portnoy-ról kell szóljak... Fú de unom már a csávót... Hanem az agytekerő, csörömpölő fenomén Mark Zonder-ről, aki a Fates Warningból lehet ismert. Zonder fogta magát és mivel volt rengeteg ideje, dobolgatott magában, majd megmutatta az ötleteket ex-Michael Schenker Group gitáros/billentyűs Wayne Findlay-nek, aki tette a dolgát végül egy indián csókát odahívtak a mikrofon elé, név szerint Gregg Analla-t /ex-Tribe Of Gypsies/, hogy danoljon már vlmit... A végeredmény pedig egy groove-os, rap és reggae elemeket felvonultató prog rock vagy metal lemez, ahol a prog résztől nem kell megijedni, nem "öncélú öncidázás", hogy de jó összepakoltunk 32 témát egy 27,5 perces számba... prog zene, mely legyen rádió barát... És Mark pont a Dove című számot szánta erre a célra. Hallgassátok meg, majd szaladjatok vlmi ultratuti zeneboltba levadászni a korongot, mert nekem is 3 napba telt torrentről letölteni egy seederrel és lejártam a lábam, hogy meglegyen;) Ajánlom különösen a jó barátoknak a raklapfos blogról, szerintem tetszeni fog nekik;)

ui: elnézést kérek boozefighter kollégától, hisz ő mutatta a dalt, de volt ideje, ha akart volna róla posztot írni:)

Tudjátok mennyire nagyra becsülöm Bódi Gusztáv zenei és szövegírói munkásságát, de a mai zenéhez feltétlenül szükség volt egy kis átköltésre:

...Savas eső a szép kis házra,
Savas eső a családomra,
Jaj, ha meghalok...

Hisz nem a jó öreg "zenei gurutól" szól a mai talpalávaló, hanem a Long Island-i hardcore punk bandától a This Is Hell-től az Acid Rain. Jóféle turnézós, klubbulis, városnézegetős, ökörködős, tánc kultúrát bemutató, "öntarkónrugós" /via teardroop/ klip...:)

Be kell valljam, hogy mostanában nem csüngtem a neten új zenéket vadászva, vagy lemezmegjelenéseket figyelve. De a facebookon szerencsém volt követni hazai, feltörekvő kedvenceim, azaz a Stubborn dolgait. És törnek felfele, mint a buzgár ám:) Most jöttek haza egy mini EU turnéról, letoltak vagy 4000km-t és még Velencét is látták, Velence is látta őket /nem, nem a magyar Velence/:). És mi köze a bandának a mai zenéhez, vagy a tegnapihoz? A tegnapi imát az énekes Árpi fb faláról csippentettem, míg a mai dalszövegét szeretném a gitárosnak, Ferinek eldalolni majd egy sör mellett, ha végre én is Budapesten leszek, mikor itt játszanak... Vagy kénytelen leszek lemenni Kecskemétre, hogy a hazai pálya előnyeit kiélvező csapat erőtől duzzadó játékát görögtűz lóbálás közepette szemügyre vehessem...:) Lényeg a lényeg, hogy sok sikert kívánok a kópéknak, 5 éven belül szeretném őket látni a Download fesztivál nagyszínpadán, és hogy nyomjanak újra L-es Ray Charles-os pólóból, mert fullra megígérték, hogy kapok:) A Stubborn fb oldala, melyet tessék szépen lájkolni...;)

Olyan se volt még, hogy 40 napig ne írjak... Se olyan, hogy meg ne emlékezzünk blogunk szülinapjáról... Hisz november 10.én volt a második Napilaci Szülinap /és az elsőt legalább tisztességesen megünnepeltük:)/. De ami történt, megtörtént. Annyit ígérhetek, hogy mostantól rendszeresen sanyargatlak titeket a zenékkel hogy ma írok egy posztot...:)

Ehhez a feltámadáshoz pont kapóra jön a kemény zene keresztény ágának egyik, vagy tán koronázott /koronázatlan királyának imája. Keresztény metal, vagy post hardcore, vagy screamo... Az Underoath 2008-as, Lost in the Sound of Separation albumáról szóljon a Too Bright To See, Too Loud To Hear című dal. A zenekar neve, eddig csak Maylene and the Sons of Disaster posztokban merülhetett fel, akkor is Dallas Taylor énekes kapcsán. Ő 2003-ban váltott, azzal meg nem traktálok senkit, hány tagcsere volt már a bandában az évek során.

Nehogy azt higgye valaki, hogy hithű keresztény lettem, maradtam jó ateista /vagyis magunk közt szólva inkább lacista, a tanokról később:)/. De ennek a számnak, imának van egy felemelő, magasztos "aurája" az alap, komor hangvételen túl... Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra valahogy egy szebb jövőképet mutat...

Dalszöveget is kaptok ma:

Good God, if Your song leaves our lips
If Your work leaves our hands
Then we will be wanderers and vagabonds
They will stare and say how empty we are
How the freedom we had turned us up as dead men

Let us be cold, make us weak
Let us because we all have ears
Let us because we all have eyes
Good God

How they knew that this would happen?
They knew, they knew that this would
How they knew that this would happen?
They knew, they knew that this would

(We're so run down)
How they knew that this would happen?
They knew, they knew that this would
(We're so run down)
How they knew that this would happen?
They knew, they knew that this would

Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?

Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?
Good God, can You still get us home?
Still get us home

How can we still get home?
How can we still get home?
(I'm not dreaming)
How can we still get home?
How can we still get home?

We're forgetting our forgiveness
(We're forgetting our forgiveness)
We're forgetting our forgiveness
(We're forgetting our forgiveness)

A jazz napjainkban nem csak zeneileg, árát tekintve is talán a legszélesebb skálán mozgó műfaj. Jellemző, amikor kisebb városkáink kötelező „búcsújába" a floki szalonban dauerolt Balázs Pali helyett a jobban megfizethető (?) Váczi Esztert hívja vendégül, aki meg is tartja másfél órás produkcióját a műanyag söröspohárral felszerelt lakosság jámbor örömére, néhány jól elhelyezett röltex és suzuki reklámmal kidekorált alkalmi színpadon (nem vicc, ez megtörtént!!:).

Ennél már egy fokkal jobb, amikor az esti jazz klubok potom 1-2 ropiért beeresztik a nagyérdeműt egy mélyen szántó estére, a sznob csóró egyetemistákat diákkedvezménnyel! Ennél többet nem adnának érte, kivéve azok a jól szituált account, sales...(és egyéb szitokszók) hímegyedek, akik a kiválasztott szép hölgy lábainak kibillentésért képesek gyertyafényes vacsorát fizetni, lágy szaxofon zenével. (mert mint tudjuk a szaxofon hatására elfárad a női alsóneműk gumizása..:)

Viszont csodák csodája, vannak olyan előadók, akik óriási népszerűségre tettek szert a jazz és a pop borotvaéles határán sasszézva, és így a Depeche Mode-ot is lepipálhatják jegyáraikkal.

És most kanyarodunk be a nagy aktualitások mezejére: Diana Krall ma este lép fel kiváló muzsikustársaival a BS.ben!! Akinek van fölös 20-25 rugója az még jegyet is kaphat (a budget 15 ezres jegyek, fájdalom, már elkeltek). Jobbat tudok: ha valakinek van fölös pénze és szívügyének tekinti a csóri blogfirkászok kulturális fejlődését, és amúgy is hányingert kap a jazztől, az dobjon már meg egy jeggyel!!:))

Előre is köszi, bár azt hiszem az alábbi ajánló videó után, inkább mindenki kivégzi a malacperselyét, vagy szándékosan megfelejtkezik a gázszámláról és rohan jegyet venni! Mert egy jó koncert mindent megér...vagy semmit? Diana mindjárt elénekli:

Annyit fontos még leszögezni, hogy Diana Krall tényleg kiváló jazz zenész (erről már vertem a nyálam régebben ) és annyiban hozható csupán a poppal hírbe, hogy popzenész szintű menedzsmentje van, és legalább olyan kirívó jelenség mint egy lángoló mellű Lady Gaga, csak neki elég ha szexi és hűvös marad. Különösen a karácsonyi shoping időszakban...:)

Ezúttal nehéz dolgom van, mert egy olyan zenekart szeretnék népszerűsíteni, amely nem titkoltan a szívem legmélyebb rejtekében húzódik, és egy ilyen zenekarról mindig nehéz nem elfogultan írni, ugyanakkor vannak olyan alapvetések, amelyekről szinte majdhogynem kötelező említést tenni. Nos ez a csupaszív kanadai zenekar a keresztségben a Protest The Hero nevet kapta, s már 3 nagylemezt engedett ki a kezei közül. (aminek mi természetesen nagyon örülünk) Nem nagyon szeretek zenéket skatulyázni, és nem is szoktam, csupán a műfajok szerelmesei miatt igyekszem már rögtön az elején leszögezni, hogy a Protest The Hero ugyan műfaját tekintve leginkább progresszív metál, illetve mathcore, azonban ha ismerünk más - ezen műfajokat – képviselő zenekarokat, akkor hamar beláthatjuk, hogy bizony a Protest The Hero több, mint matek.

Sok helyen fellelhető a neten a lovagmetál kifejezés, ami hozzám közelebb áll, és örülök, hogy mások is „meglátták" ezt a tényt, a zenét mélyebben tanulmányozva! Hazánkban egyébként már három alkalommal is jártak, és reméljük, hogy a jövő évben is megörvendeztetik a nagyérdeműt egy klassz kis klub bulival! Máskülönben, aki szereti a néhol már filmbeli, vagy képi dalszövegeket, az mindenképpen írja be a google-be a következő kifejezést: „protest the hero download". Köszönjük. A srácok ugyanis, akik megszövegezik a képies dallamokat (Rody Walker – ének, Arif Mirabdolbaghi –basszusgitár) nem a „szánszkrájszt-féle" szövegalkotás képletét alkalmazzák:

(set me free + can't you see)

-----------------------------------------

               far away

Mellesleg meg jó ránézni a zenekarra csak úgy simán; végre nem egy félhosszú-egyenes hajú csőfarmeros, tágítós, toroktetkós csapatról van szó, akik épp most léptek le a Kerrang címlapjáról! Klipjeikről csak annyit, hogy legyen szó akár repülő, lila majmokról, akár kivégzést váró katonákról, biztos, hogy beleég az ember retinájába egy életre! Egy szó, mint száz! Egy kiforrott zenével állunk szemben, amihez tény, hogy idő kell, míg az ember megemészti, de talán akik túlságosan tisztelik a megszokott ütemeket, és nem szeretik a tört, matekos dolgokat, azok inkább ne erőltessék!

Texas Hippie Coalition
Bár Tökinger már egyszer írt a zenekarról, nem bírtam ki, hogy nem tegyek említést Nektek az új lemezük egyik legtökösebb nótájáról!
Ugyanis a THC harmadik korongja talán még faszább lett, mint az első kettő.

Húzós, kellően mélyre hangolt, rendes férfi énekkel megtámogatott, megfelelően groove-os témák, nem ám az a valami amit péntek és szombat esténként az arcunkba tolnak tehetségkutató címén. Bár mintha azokban is megjelent volna 1-2 hasonszőrű figura. De nem tudom, nem nézek TV-t :D
Texas, Dimebag, táncoslányok, Outlaws MC, kocsma, whiskey. Turn it up!

Boozefighter