Ez az album egy furcsa szörnyeteg. A cím olvasata után döntse el mindenki maga, hogy szeretne e belekóstolni Eprom zenei világába. Nem bocsátkoznék közhelyekbe, hogy nehezen emészthető zenéről van szó, ugyanis szó sincs ilyesmiről, sokkal inkább illenek rá a szokatlan hangzás és az experimental (kísérletező) jelzők, amiben olyan stílusok keverednek, mint a psychedelic, a glitch, a grime, a hip hop, vagy a dubstep. Az már az első hallgatás után világossá vált előttem, hogy ez a zene nem a 2.1-es, doboz hangú hangszóróknak íródott, mint ahogyan BMW motort sem szívesen tesz Daciába az ember.
Ahogy eddig tapasztaltam, két dolog történik a befogadóval a meghallgatást követően; ez a zene vagy azonnal letaglóz (és máris küldöd az ismerőseidnek), vagy azonnal letaglóz (és 3 másodperc után a higgadtabbak egy kattintással kilövik a YouTube-ot, az agresszívabbak pedig máris baltával mennek rá a monitorra.) Szeretem az olyan zenéket, amik szinte szétcincálnak, és azonnali képzettársítások jutnak eszembe, miközben az aktuális dal vésővel és kalapáccsal a kezében próbál a dobhártyámra némi lyukat vágni. (mondanom sem kell, nem sok idő kell hozzá)
Egy dolog azonban kétségtelen, ez egy nagyon megosztó zene, csakúgy, mint a nemrég mozikba kerülő Felhőatlasz; van, aki imádja, van, aki átlagosnak tartja, és van, akit egyenesen taszítani fog majd. (sőt vannak olyanok is, akik ezt nem tartják zenének, habár ezzel azért lehetne vitatkozni, ha a bennszülöttek törzsi dalaira gondolunk, amik a legkorábbi zenék voltak) Az igazat megvallva lövésem sem volt, hogy milyen stílust képvisel Eprom, de szerencsére vannak nálam sokkal jártasabbak is az elektronikus zenében, így sikerült kiderítenem, hogy a szóban forgó hanganyag nem más, mint progressive liquid futuretrap. Na ezt szedjétek ki!