Nem sok olyan zenekar van az életemben, aminek a koncertjére nem elsősorban a zene, hanem a hangulat miatt járok. A Budapest Bár nagyon ilyen!
A zenészek profik, ez nem is kérdéses, csak úgy dől belőlük a zenei alázat. Mindenki pontosan tudja, mit mikor és mennyit kell játszani, emiatt lesz a Budapest Bár szolid, elegáns és a végletekig igényes. Amikor Kiss Tibi és Németh Juci megjelent a színpadon, mindenki örjöngött, de sztem Farkas Róbert hegedűszólója (aki nem mellesleg a 100 Tagú Cigányzenekar vezető prímása) sokkal többet ért és sokkal messzebbre vitt. Azt hiszem, nem vagyunk sokan, akik nem az „underground celebek” miatt látogatjuk a koncerteket, hanem az elképesztően profi (Zeneakadémia végzettséggel rendelkező) muzsikusok miatt. Ők a zenekar lelke akik garantálják, hogy a hangulat ne bazári hanem kávéházi legyen.
Az én nagypapám színészember volt, a 30as-40es években tevékenykedett Budapesten, mondhatni egy békebeli hippi, aki bárról bárra járva abszintozott és pezsgőzött (az akkori sör és pálinka). Minden, amit elmesélt azokról az időkről, a könnyűvérű dizőzök, a gyártulajdonosok csalfa feleségei, tökéletesen egybevág azzal a zenével és hangulattal, amit a Budapest Bár prezentál.
Jegyet szerezni a koncertekre majdnem lehetetlen, de próbálok legközelebb is ott lenni.
