Alapvetően nem szeretem a fehér csokoládét, szerintem olyan, mint a vegetáriánus hamburger, koffeinmentes kávé vagy (Uram irgalmazz néki!) az alkoholmentes sör. De a zenében minden megbocsátható. Így az is, amikor egy brit szöszi afroamerikai soult énekel. Megbocsátjuk, hiszen a hölgy a feketéket megszégyenítő módon adja a stílust. Először nem is akartam elhinni, hogy a hang ehhez a bájos csajhoz tartozik, de megbarátkoztam vele és Alice beköltözött (az utóbbi időben fájdalmas módon elmaradó) délutáni sziesztáim óráiba: az Under the munka moon című debüt albuma megszámlálhatatlan szundikálásomhoz nyújtott puha párnát és fakasztott nyálcsordító álmokat. Bevallom kicsit leragadtam az első dalcsokránál, pedig azóta szép számban ontja az andalító zenék tömkelegét. Saját számok és remixek vegyesen, de a végeredmény ugyanaz: hamisítatlan „russelli életérzés”.A következőkben minden albumáról választok egy számot, csak hogy teljes legyen a merítés:
Személyes kedvencem, a már említett első albumról, a Quantic közreműködésével (erre mondjuk aludni annyira nem, ellenben megőrülni annál inkább..;)
A következő a 2005-ös Humankind-ról:
Egy év telt el és máris jött a következő lemez, az Under the Munka Moon II, egy kiváló remix-gyűjtemény. A változatosság kedvéért egy élő felvétel, a The White Stripes (katt) Seven Nation Army (klikk) -jának legendásán jól sikerült feldolgozása.
2008-ban jelent meg legutóbbi lemeze, a Pot of gold, íme egy kis zúzda róla, hivatalos klippel (!):
És ráadásként egy élő produkció 2009-ből:
Ha valakinek ezek után hiányérzete maradt volna Alice Csodaországát illetően, az elmehet Kenyába kekszet kapálni...!!:D
