Már több mint egy hónapja annak, hogy Kovács Kati elkezdte a fesztivált, úgyhogy ideje folytatnom a sorozatot. Még a végén felmerül a félrevezetés, a felelőtlen felizgatás gyanúja… Megfogadom, hogy minden holdciklusban jelentkezek egy új darabbal, persze csak a készlet erejéig.:)Nem volt kérdés számomra, hogy az utolérhetetlen, ám tragikus sorsú Szécsi Pálnak kell következnie. Annyi jó dal kötődik a nevéhez, hogy komoly fejtörést okozott a lista összeállítása. A múltkorihoz hasonlóan maradtam a szubjektív zeneválasztásnál, a dalok amúgy egytől-egyig megtalálhatók az 1989-es válogatás albumon (Tárd ki ablakod). (Azt hiszem ezzel el is árultam, milyen szegényes a Szécsi Pál zenegyűjteményem…:) Csak gondoltam előre szólok, hogy senki ne számítson valami életrajzi esszére vagy életmű tanulmányra…
A nyitó dallal Pál – igazi úriember lévén – az előző fellépőnek rója le rajongó tiszteletét és egyben megteremti a folytonosság látszatát az előző résszel. Én meg küldöm kedves ex kóter-társaimnak, akikkel önfeledt órákat éltünk át a Grinch zenegépe mellett. Mekhaverésateknő valamint kadlott károlyon kívül ez volt az állandó favorit.
A második egy igazi Táncdalfesztivál-darab, mely 1967-ben második helyezést ért el. Harmatos tavaszi dal, szinte hallani lehet a zöld lombok suhogását az illatos szélben. Külön küldöm testvérbátyámnak, G-nek születésnapjára, és mert fürdőszobai repertoárjának ez állandó darabját képezi.
Itt még zsenge fiatal volt Sz.P. (mindössze 23 éves), de érdekes módon a hasonló korú s.p.-vel ellentétben már ekkor is férfiként tudott kinézni.
A harmadik az abszolút kedvencem, jó szöveg, jó zene, igényes hangszerelés manapság ritkaságszámba megy. Külön felhívnám a figyelmet a koreográfia gazdagságára, a mozdulatok precíz kimunkáltságára!:) A baromságot félretéve: itt minden bizonnyal tudatos koncepció a minimalizmus (azon túl, hogy ez volt a korstílus). A zene önmagában elegendő a mélységben lappangó feszültség érzékeltetésére, nincs szükség lézerre meg majomparádéra.
Egy másik (eredetileg olasz) örökzöld sláger: a vágyódó szerelmesek indulója. A magyar zeneirodalom leghatásosabb bevezető monológjával. (Maximum a sziréna hangját keverném újra…:)
Induló után következzen egy himnusz! Küldöm a Nyárnak, aki nem néhány hónap múlva, hanem napokon belül megérkezik.
(Ezúton kérek elnézést a szegényes képanyagért, de a többi minősíthetetlenül cseppfolyós volt.. tényleg, a jó zenei ízlés miért nem jár mindig együtt a jó vizuális ízléssel is?)
És, hogy vidám legyen a befejezés egy szám mely nagyon igaz, egy tévedést kivéve: „Palika” nem csak halálig, most is vígasztal a zenéjével. Nyugodjék békében!
Ennyi fért bele mára, sajnos ezt, ezt, ezt, ezt , ezt , ezt , ezt , ezt, ezt, ezt… most nem volt módom bemutatni. (Szóval aki rákapott az ízére, szörföljön bátran!!;)
