Nem feltétlen gondolom, hogy ha egy zenész szóló projektbe kezd az anyabandán kívül, akkor abból feltétlen jó sül ki. De valahogy ha egy basszusgitáros teszi ezt, akkor abból meglepő végeredmények születnek.
Itt van rögtön elsőnek Nikki Sixx. Eredetileg a Mötley Crüe-ben pengeti a négyhúrost, de miután kiadta a Heroin Dairys című önéletrajzi kötetét, rittyentett maga mellé egy bandát is és mintegy aláfestő/kiegészítő dologként elkészítette a könyv soundtrackjét, hogy ilyen szép angol szavakkal éljek.
Elég morcosan kezdődik az album, dörmög Nikki a mikrofonba, majd felcsendül a számomra leginkább unszimpatikus karácsonyi dallam, kissé metálosítva.
De a lemez harmadik száma, hát mindent visz. Amennyire pozitív a szöveg, számomra annyira hordoz kissé szomorkás hangulatot a dallam. Pont mint egy rossz nap, vagy kellemetlen érzés az ember életében. De ha kinyitod a szemed meglátod, hogy milyen gyönyörű az élet.
Boozefighter