A bossa nova jelentőségére már jó párszor utaltam, korábbi posztokban. A stílusról mindent leírtak már mások, szakértők, ehelyett inkább személyes bossa nova sztorimmal untatnám a nagyérdeműt. Az egész talán ott kezdődött, hogy kenyeres pajtásom, Oswaldo Bonfa társaságában elmentünk az első pécsi jazz párbajra. Ha jól emlékszem Nagy Karcsi Quartett vs. Four Go More Go volt terítéken, akkoriban ők táplálták szeretett városunkban a jazz örökmécsesét. (Aztán jött az IH Metronóm Klub és a szolid pislákolás lángoszloppá nőtt Udvardi Péter munkásságának köszönhetően…de ez már történelem.!:) Szóval a Dante poklában pincében illetve Bacchus múzsákat és aranyszegélyű söröskorsókat fialó jótékony félhomályában vesztettük el jazz-i ártatlanságunkat, pubertáskorunk delén.
Folyt.köv.;)
