Akárhogy is nézzük, a mai naptól hivatalosan őszbe csavarodunk. Ettől ugyan nem kell becsavarodni, hiszen a csillagászati nyár még majd’ egy hónapig tart, vagyis lesz még napsütés, meg halsütés dögivel. Mondjuk arra készülni lehet, hogy a tücskök egyre szívbemarkolóbb lassúsággal ciripelnek majd éjszaka és a hűs reggeleken cserfes gyerekhad fogja elfoglalni a lázongó nyugdíjasok elől a helyet a villamoson. Aztán majd esik az eső, lehullik minden levél, hullni kezd a hó, kivágják a fenyőfákat és kifosztják a plázákat, majd elolvad a hó és sós lucsok lesz belőle, aztán rügybe borul minden és a madarak egymás nyakába borulnak egy meghitt lombkoronában… azaz kezdődik elölről minden a menetrend szerint. És a legmeglepőbb a dologban, hogy az emberiség ezen a mai napig képes meglepődni...Következzék két dal, a jó öreg Bergendy zenekartól. Ugyanis szinte minden Bergendy sláger számomra egyet jelent a legkedvesebb évszakom legkedvesebb hónapjával, mely elválasztja a nyarat az ősztől, a kenyeret a bortól… (ezek után nem lehet kérdés, hogy az áprilisra gondolok..:) Ilyenkor lehet kiülni a kerti hokedlire és hűséges vizsla (esetleg korcs) kutyánk homlokát vakarva, fröccsöt szopogatva elmerengeni az élet titkain.
Az első dal a nyár iránti nosztalgiáról szól, de azt hiszem, ezt nem kell bemutatni senkinek.
A második dal viszont nem lehet túl ismert, mivel nekem kellett feltolnom a jútyúbra…Pedig szerintem különlegesen szép, érdekes zene, értékes szöveggel a fent ecsetelt végtelen körforgásról. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy bossa nova alapokon nyugszik...;-)
