Még soha sem jártam a Manhattani Broadwayon. A pestin sokszor járok, de az nem annyira illusztris. (A néhány kulturális intézmény közül mindössze a Főzelékfaló és a Cheers Pub emelhető ki.) Nem is értem, hogy nevezhetik egy lapon a kettőt…netán a sugárban hányás (mely oly jellemző magatartásforma a város eme gyengén kivilágított szakaszán) motívumával kívánják párhuzamba állítani…? Kit érdekel?! Mindjárt kaptok olyan zenét, hogy azonnal ott fogtok csápolni a világelső sugárúton, jól bejáratott limótokban az 1930-as évek közepén!
Amúgy jazz-sznob társaságunk egyik patinás sarokpontja, az Ez Jazz Vol.2. válogatáson leledzik Erik Truffaz és Cassandra Wilson közé ékelődve, jól meghökkentvén pubertás dobhártyáinkat. Akkor fogalmazódott meg ez az életérzés, ahogy az esti fények között mentem zsír új discman-ommal büszkén a Petőfi hídon. Észre sem vettem, hogy süppedős bőrülés helyett pocsolyákban tocsogok és a félig lehúzott, sötétített ablakomon át szemetül szemetel a piszkos pesti eső…Na, erre jó a zene!:D
Igazi "lépcsőzetesen felemelő" zene, hol kisebb, hol nagyobb pihenőkkel (a hangszerek - mint bokrokban a nyári verebek- élénken fecserésznek) mindig feljebb, egyre feljebb, az elégedett életérzés csúcsáig tör.
Update: 7:50-nél nekem mindig az All The Lonely People ugrik be a Beatlestől.
A videót nekem kellett feltöltenem, úgyhogy ez most egyben egy hatalmas hiánypótlás.