Nagy volt a kísértés, hogy – folytatván TV-s élménybeszámolómat – valamit beidézzek a hagyományos újévi bécsi koncertről, amit ezúttal is a „Die Grosse Snoberien Philharmonic Orchestra” interpretált. Ám, arra jutottam, hogy nem szép dolog ironizálni ezen a jeles eseményen, melyen a gazdasági-értelmiségi felsőház képviselteti magát, a francia pezsgőktől kissé még kábultan, ám felettébb díszes formában. És örömtől fénylő (akarom mondani púdertől matt) mosollyal évről évre veszik a fáradtságot, hogy aranynehezékekkel terhelt kacsóikat összecsapkodják a sármos karmesterúrnak engedelmeskedvén, a Radeczkymarsch örökbecsű dallamára. A Kék Duna Waltz pedig mindennek a betetőzése: a mázsás kristálycsillárok majd lehullnak az égből, a Hollandiából importált pompás virágok ezrei pedig mézédes nektárt verejtékeznek a szépség ilyen orrfacsaró megnyilatkozása láttán…khm, csak kibukott a dolog. De akárhogy is nézzük: jó, hogy vannak ilyen biztos pontok az életben, akár a kétségtelenül évente beköszöntő tavasz. Az újévi másnapos lencsét amúgy sem lehet zsíros Beethovennel, netán fűszeres Bartókkal megemészteni.:)

De, mivel már rég túl van mindenki a lencsén, nosza, hallgassunk Strauss helyett valami mellbevágó zenét.

 

Francis Poulenc (lekenyerező mosollyal odafenn, a képen): d-moll versenymű két zongorára és zenekarra (gondolta, ha már csak egy zongoraversenyt ír, akkor mindjárt két Stenwaynek ad munkát...:)

 Hál’Istennek magamnak már jó egy éve leírtam magvas észrevételeimet a műről, következzék ez, és a meglepő fordulatokban gazdag első tétel, leghitelesebb módon, a szerző előadásában. A párbaj ellenfél Jacques Février.

 

1:07-ig: Rachmaninovi kezdés, majd Beethoveni klasszicizmus filmzenei (“A Polip”) motívumokkal. Mindez kicsit szegényes, de szerethető hangszereléssel.

1:07-2:14: Ravel-Bartók stílusú tébolyda, krampácsolda (1:40-az 50-es évek romantikus kalandfilmzenéje)

2:14- 4:16 Ismét Rachmaninov: keleties hangvétel, a „Szomszédok” főcímdalával megspékelve

4:16-5:17 A Ravel-i cirkusz folytatódik, tengeri csata effektekkel

5:18-5:38 A szerző idétlenkedéséért érzett bűntudata előtör, magába néz.

5:38- Debussy stílusa, hópihék tánca. Az értékek, hittel teli titkos vágyak percei. Esőben reszkető kivert kutyuli motívum. A végén nem állja meg, és beköszön Ravel még egyszer.

 

 

Ha jók lesztek, hétfőn folytatjuk;)