Tegnap szerkesztőségünk lelkes tagjai barangolásra indultak a szerdai koncertek budapesti erdejében. (ahhh) Elsőként ellátogattunk a CEN-re, ahol akciós karszalag és sör elfogyasztása mellett, a bágyadt délutáni napsütében és novemberi hőségben a Turbo koncertet hallgatuk meg. Még soha nem hallottam őket, meg a rockzenével amúgy is hadilábon állok, de meglepődtem, nagyon, nagyon jó (változatos, pörgős) zenét nyomnak. Amit fontos megemlíteni: az énekesnek szép, magas hangja és utánozhatatlan humora van, a kőkorszakból vetődött basszeros mozgáskultúrája felejthetetlen, a dobos meg egyszerűen egy állat.:D A többi kritikai észrevételt inkább Tökinger témaszakértőre bízom. Ja, a mellékelt kép amúgy a sátorban felfedezett szükségpultról készült.
A koncert még éppen estimese kezdés előtt véget ért, de mi nem vettünk fel a pizsomát (nyelvészek kedvéért: pizsamát). Áttepertünk a Gödörbe ahol az andalító hangú Váczi Eszter lépett fel quartettjével. Fekete pont jár nekik, amiért 8:10-kor kezdték összeberholni (van ilyen szó??) a dobszerkót a 8.00-ra meghirdetett koncerthez. Azért aránylag hamar, röpke egy órán belül színpadra állt a társulat, az időközben megszaporodott (unaloműzés gyanánt szaporodáshoz fogott) hallgatóság nagy örömére. Az új lemezükről (Vissza hozzád) játszottak andalító dalokat, hozták a megszokott profi színvonalat. Közben jöttem rá, hogy ez nem a Szörp, úgyhogy ma hiába keresem a Keresd velem-et..
Jutalmul, hogy végigrágtátok magatokat a locsogásomon, küldöm az este legszebb dalát! Külön elismerés a dalszövegírónak, akiben egy Romhányi veszett el, és aki nem más mint az énekes maga!!!!!! A zenei alap amúgy orbitális bossa nova, úgyhogy az egész csak jó lehet…;)
Voltak órák, amikor úgy tűnt mintha várna, valamire várna minden perc.
Ahogyan a tél is várta, de talán pont mi vártuk azt,
A balzsamos tavaszt, egy fuvallatot mára.
És voltak esték, amik a végtelent keresték, színevesztett pokrócokon álmainkat lesték.
De végül szerteszálltak, végleg tovább álltak, csak néhány fosztott emlék, amit itt hagytak a mára.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle.
Voltak tájak, képzeletben vártak, kéz a kézben jártunk valahol.
Lehet, hogy egy macskaköves utca követ pont egy nyári tisztást,
Hol piknikezni kezdtünk, vagy éppen szeretkeztünk.
És voltak szobák régi illatokkal, félig nyitott ablak fakult csillagokkal.
Mégis ez lett a hely, ahol megbújhatunk végre,
Letűnt randevúknak poros helyszínére.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle.
Ahogyan a tél is várta, de talán pont mi vártuk azt,
A balzsamos tavaszt, egy fuvallatot mára.
És voltak esték, amik a végtelent keresték, színevesztett pokrócokon álmainkat lesték.
De végül szerteszálltak, végleg tovább álltak, csak néhány fosztott emlék, amit itt hagytak a mára.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle.
Voltak tájak, képzeletben vártak, kéz a kézben jártunk valahol.
Lehet, hogy egy macskaköves utca követ pont egy nyári tisztást,
Hol piknikezni kezdtünk, vagy éppen szeretkeztünk.
És voltak szobák régi illatokkal, félig nyitott ablak fakult csillagokkal.
Mégis ez lett a hely, ahol megbújhatunk végre,
Letűnt randevúknak poros helyszínére.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle.
Ráadásként egy verzió Szörppel sűrítve: