Tökinger:
A zene jó:) Érsek meg egy önelégült faszkalap, akiről sztorizhatnék elég sok suttyó sztorit... (2013.02.12. 11:54)Akiken nem fog az idő
boozefighter:
:) Van még jó pár zenekar a képzeletbeli tarsolyban ;) Csak győzd majd végig hallgatni őket! :) (2012.11.22. 19:01)Dove reklám (Slavior)
Tökinger:
@zedzone: Azt csak én énekeltem fennhangon:) (2012.10.11. 12:36)Tokaj Művek
vidi:
Cseppet lemaradtam, de innen is boldogat! Remélem hideg volt az árpalé!
rnr: www.youtube.com/watch... (2012.07.02. 10:34)Buli lesz - Lemeztelenedve
A ZZ TOP-ot szerintem nem kell bemutassam senkinek. Ha csak annyit mondok, hogy 3 texasi kalapban nagy szakállal rögtön mindenki tudja kire gondolok. Aki nem tegye fel a kezét...
Nem mennék bele, hogy az elmúlt kicsit több mint 40 évben hány lemezen és slágeren vannak túl a lassan nagypapa korú tagok, de az idei lemezüket már türelmetlenül vártam, hogy megjelenjen. 9 év után adtak ki ugyanis új korongot nem is olyan régen. Szerencsére ők is olyanok, mint az AC/DC vagy a Motörhead. Ha akarják se tudják meghazudtolni önmagukat. Egyszerű zenét csinálnak, de a már egyszer felállított mércét mindig megugorják. És tudod mire számíthatsz nem fog csalódás érni. Az új, La Futura címre keresztelt CD-jük is ilyen. 10 húzós blues alapú nóta, amit gyorsan végig hallgatsz, de amint véget ért a lejátszás már teszed is be újra az első számot: "25 lighters on my dressa, dressa I gotsta get paid"
Kérem szépen, ennél aktuálisabb posztot el sem lehet képzelni!! Egyrészt ma ünnepli 83. születésnapját a duó melák tagja, ami igen szép kor, és reméljük még sok évet meg él a jó öreg Carlo Pedersoli. (Erre minden esélye meg is van, lévén egyesek nemrég hírbe hozták a kaszással...:)
A dolog állandó aktualitása azonban tény. 25 órás hosszú hétvégém alkalmából végigzongoráztam a televíziós készülék mind a 70 csatornáján, áthámoztam magam életmód és politikai hazugságmagazinokon, reklámok garmadáján, szavannák gnú csordáin, gagyi sorozatokon, érdektelen sportok érdektelen bajnokságának érdektelen meccsein....stb. És végül, mint már annyiszor egyetlen örökzöld oázis nyújtott biztos enyhülést a szellemi sivatagban: Terence Hill és Bud Spencer bunyós filmjeinek egyike, egyesek szerint a legjobbika kezdődött épp. Nem csűröm csavarom tovább a nyáljas szavakat, következzék három kolosszális alkotás, kolosszális főcímdala:
A "Bunkó vagy Bugsy" avagy És megint dühbe jövünk (1978) (egyesek szerint ez a legjobb:))
Az igazi karneváli hangulatot a "Nincs kettő négy nélkül" szolgáltatja (1984)
És a csengőhangok királya, a "Kincs, ami nincs"-ből (1981)
Na most vagy a világ fejlődik ilyen rohamosan, vagy én vagyok túl öreg! Az oké, hogy van matek metál, na de matek rock? Annyit azonban mindjárt mondandóm elején leszögeznék, hogy igazán örülök ezen műfaj létezésének, és remélem lesznek páran, akik az alább feltüntetett linkeket meghallgatva virtuálisan rám kacsintanak és hangosan kiáltanak fel a monitor előtt: „Szilágyi! Már megint igazad volt!" Furcsa zenei forradalmon megyek keresztül in ö riszönt mánsz, mivel régebben nem igazán szerettem az instrumentális zenét, most viszont úgy vélem, hogy sokkal nagyobb teret tud megnyitni a fantáziánk világában, mivel az ének - valljuk be - bizonyos korlátok közé szorít egy-egy dalt! Ennek azonban vége, hiszen itt az új Persil Green Power az instrumentalitás keretei végtelenek, ha van neki egyáltalán olyanja!
Sokan biztos azt hiszitek, hogy pszichotróp anyagok használata után írtam ezt a blogbejegyzést; mások nem értik, hogy minek magyarázom így túl ezt az érdekes névre keresztelt zenekart, /Három elfogott tigris/ de ha meghallgatjátok majd rájösztök, hogy miről is próbáltam itt makogni... A bandáról még annyit, hogy 5 éve léteznek kis planétánkon, azon belül is Londonban, és eddig 3 elég fantáziátlan nevű kislemezük jelent meg /EP1, EP2, EP3/ amit tavaly követett az első nagylemez Route One or Die címmel.Tökéletesen lehet rá elmélkedni, meditálni, vagy csak ülni egy fotelben és nézni magad elé! Csapassátok!
U.I.: A "Drebin" betegebb témájú, pörgősebb, matekosabb, míg az "Ulnastricter" meditációs jellegű!
A hupikék zenével kapcsolatban a legtöbben biztosan a néhány éve sikeresen (le)szerepelt törpálarcos borzadályra asszociálnak. Hát, ki kell ábrándítsam őket, az a zene csupán a szánalom kategóriában indulhatna, bár hozzá kell tenni, hogy a gondtalan diákévek iránti nosztalgia megszépíti azt a produkciót is.
Jut eszembe:emlékezetes esemény volt a balatonfenyvesi üdülőközösség számára, amikor a gamabsz#ros parkmoziban „élő" koncertet adtak az azóta is inkognitóban lévő törpök, bőszen dugdosva a mikrofont a playback-et jótékonyan elfedő álarcuk mögé. A technika hókuszpókja azonban megtréfálta a törpikéket, mire a felbőszült közönség a keze törpjébe akadó kavicsokkal jól törpön törpölte szegényeket....
Ennyit az urban-legendről, komolyabb vizekre evezvén: talán maga Peyo sem hitte volna, hogy az általa megkomponált aprajafalvi események milyen jó szolgálatot végeznek majd a felnövekvő ifjúság zenei ízlésének kiművelésében. Talán éppen első bébe jártam, (mint a jóöreg Vackor) mikor megütötte fülemet a rajzfilm háttérzenéje, különösen az alábbi melódia (hallgassuk 0:50-től)! (Akit érdekel egyúttal megnézheti a shakespear-i dráma hupikék változatát, melyben kiderül milyen nehéz a dolga a falu kurv egyetlen asszonyának, és hogy még Törpapa is megnyalja a sót..:))))
Hála gondoskodó szüleim bakelitállományának, hamar fény derült a zene kilétére, mely kiérdemelte az „Első Rojtosra Hallgatott Klasszikus Mű" címet, nem akármilyen felvétel volt, maga David Ojsztrah dirigálta Csajkovszkij tragikus 6. szimfóniáját!
Következzék hát az egész darab, David helyett ezúttal „érjük be" egy Herberttel. A kötelező kommentjeim nagyrészt nem saját agyszüleményeim, a lemez hátoldalán részletes elemzés volt a szimfóniáról, mely kitörölhetetlenül belém vésődött.
A darab a „Patetikus" jelzőt viseli, mely Pjotr Iljics unokaöccse, alias Mogyeszt fejéből pattant ki, amit az akkor már galambősz zseni a „BRÁVÓ MOGYI, BRÁVÓ!" felcsattanással honorált. A mű egy programszimfónia, melynek Csajkovszkij titokban tartotta programját, illetve finom utalásokat tett a megoldás felé. Az elemzők szerint az 1. tétel maga a művészi Sors, amely mindennél erősebben követelte a magáét és magával ragadta sok hányattatáson átesett szerzőnket. Főtémája a szépséges „hupikék" motívum, mely nemes egyszerűséggel öleli át az égzengésekkel kísért tételt. Külön felhívom a figyelmet a 12:30-nál induló indulat csodaszép felépítésére.
A 2. tétel egy könnyed, tréfás tánczene, mely szokatlan 5/4-es ritmusban lüktet. Ezzel a szerző állítólag a „nem hétköznapi örömök"-et kívánta bemutani.. khm, egyesek szerint a hasonszőrűek iránti vonzalmát kottázta le.
A 3. tétel talán Pjotr Iljics zenei karrierjének felívelését hívatott bemutatni, a gyermekkori játék ekként vált diadalmas indulóvá. Az egyik legnagyobb zenei építkezés, a végére a átböki a sztratoszférát...
A 4. tétel talán a legegyértelműbb: az utolsó tételtől szokatlan tragikus, gyászos zene amolyan requiem, mellyel Csajkovszkij elbúcsúzott az élők sorából. A zárlat olyan hatásosra sikerült, hogy nem sokkal a mű bemutatója után valóban beváltotta ígéretét. Akarva vagy akaratlanul, nem tudni, de biztos, hogy nem sok életkedve volt a csupán 53 éves művésznek. Hatásos befejezés, megkomponálta utolsó leheletét és szívdobbanását!!
A törpöket ennyivel nem úsztátok meg, legközelebb újabb megdöbbentő betétdalokkal folytatjuk klasszikus rovatunkat!;)
Jöhet a kérdés: Kit érdekel Tökikém, hogy jól berúgtál hétvégén Tokajban? Amellett, hogy majdnem annyi részeg disznó van ilyenkor a városban, mint a Hegyalja fesztivál alatt, a főtéren vannak ám koncertek is. Sajnos a pénteki napon lecsúsztam Fluor Tomi perfomanszáról, inkább Paulay Ede szülőházában kértem néhány fél liter fröccsöt... Vasárnap meg már nem vártunk meg, hogy a Bikini tegyen a hideg párnák közé... Azonban szombaton volt az Edda Tárkány Művek koncertje. A magát humorosnak tartó vőfély utánzat konferanszié eképpen szólította őket színpadra:
Mi jut eszébe egy külföldinek a magyar zenéről? A népzene, a számtalan magyar dzsesszmuzsikus - s végül, de nem utolsó sorban: Bartók Béla. Ezek a hazai kincsek mind tartópillérei a Tárkány Művek zenei világának.
Mondanám, hogy ennyire jó a memóriám, de amennyire a szervezők lusta parasztok voltak és a "semmennyirenemvicces" egomán vőfély kezébe adták a zenekar honlapjáról lenyúlt bemutatkozó szöveget, úgy én is megtehetem. Nemde bár?:) A leírás full tökéletes, izgalmas zene volt, bár kicsit melankolikus. De én úgyis azon pörgök...:) És Pataky "okosrészegreiszommagam" Attila helyett egy kellemes hangú szép hölgy, neve szerint Paár Julianna állt a mikrofonnál. A zenei agy pedig Tárkány-Kovács Attila a cimbalom mögött. Annyira megtetszett a hangszer, hogy ha már dobolni csak pindurit se tudok, el is kezdek ezen is játszani:) A hétvége zenei fénypontja ez a koncert volt számomra, nem zenei pedig mikor elkezdtem keverni a sört a borral...
Kezdésnek szóljon egy ismert feldolgozás a Belgától, melynek szövegvilága pont idepasszol:
Úgy illik, hogy bemutassuk az eredetit is:
No meg egy teljes koncert, annak aki nagyon nem dolgozik:)
A nyár már messze jár, jönnek a hűs őszi alkonyok és a reszketeg téli esték. Öltözzünk fel jól, de még jobb, ha bevetkőzünk a takaró alá, felszerelkezve egy jó könyvvel, egy forró teával amolyan nyugdíjasan. Még jobb ötlet: ízes borból kortyoljuk a nyári nap cukrait, sajtokban fogyasszuk a virágos rétség szénáit (remélem a mai tehenek már nem csak tápon élnek) és merüljünk el az időtlenség boldogságos halmaiba…
A meghitt órák zenéi közül íme egy a szerelem hazájából (bár állítólag mi magyarok kenterbe verünk minden nemzetet, ha Ámor s.ggbe talál:) Tegnap találtam és azóta minimum hússzor hallgattam le...
Majd a szépséges hangú Sarah Mclachlan (héjj nem rokona Kyle-nak??) osztja meg mocskos kis titkait a lounge-ban király Thievery Corporation közreműködésével.
Péntek este igazi sutyerák redneck brigád fogja felszántani a deszkákat a fehérvári úton. Aki szereti a sör és izzadtságszagú bulizós rock&rollt ahol nemcsak a közönség soraiban vannak csinos lányok, hanem a zenészek között is akad két hölgyemény, aki mindenüket kitéve próbálják magukra vonni a bozontos szakállú kockás flanel inges férfiak tekintetét az ne habozzon, hanem menjen le és igya ki a klubot a sör és whiskey készletéből, mert ehhez a zenéhez az dukál.
Bár a neve alapján azt gondolhatná az ember, hogy a négy fős brigád Tennessee-ből származik, igazából még surmóbb vidékről szalajtották a zenekar tagjait még pedig az Georgia állambeli Atlantából. 1996 óta kerülnek ki a jóféle bulizós rocklemezek a zenekar kezei közül, immáron 5 koronggal gazdagítva a bulizásra vevő közönséget. Mint sok zene ez is inkább élőben mutatja meg az igazi arcát, amikor a sört és különböző rövid italokat öntenek rád a buli közben, a rajtad lévő göncből csavarod az izzadtságot, majd elégedetten mész ki a klub elé, megmarkolod a lány fenekét, akivel a koncerten ismerkedtél össze és rágyújtasz egy cigarettára.
Az itt látható kép a zsenális író, Kurt Vonnegut alkotása, a városi legenda szerint halála után bukkantak rá az alábbi röpke felirat kíséretében: “Kurt Vonnegut, Jr. 1922-2007,” “Free at last” Azaz ezzel a szimbólummal ünnepelte a 84 éves földi raboskodás végét… Mielőtt messzire vezető filozófiai fejtegetésbe fognék, elégedjünk meg annyival, hogy Kurt nem csak rendkívüli szatíra, hanem kiváló firkamester is volt (a firkát ne tessék lebecsülni, abban van az Élet Sója…;)
Kár lenne a végletekig menni egy ilyen szép hétvége kezdetén, vessük bele magunkat a földi szabadságok képzetébe!
Következzék egy Nagy Hang, alias George Michael. Az első Freedom 1984-ben született, nagy kedvencem lett, mikor nővérem karira megkapta az original The Best of Wham! kazettát (ezen voltak a Wake Me Up… , meg a Last Christmas slágerek is) Ezúton rebegek hálát néki, egyúttal Vonnegut ajnározásáért is.
Élvezzük a zenét, éljen a diszkó!!!
Amúgy a klip a kínai Wham! Turnén készült, a felvezető politikai monológért én kérek elnézést…
A második Freedom már, mint önálló G. M. darab fut, a névazonosság elkerülése miatt az évszámot jelző ’90-es jelzőt kapta. George ebben a dalban finom utalást tesz titkos, khm, kettős személyiségére vonatkozóan... Mondanivalóját a leplezés és az esztétikai minőség érdekében híres topmodellek szájába adja…no, de minket nem ver át!!:D
Ezzel a szlogennel ismertem meg a Neck Sprain-t, mikor még olvastam Metal Hammert... Most már nem is így hívják az újságot:) El is kezdtem keverni a betont, mikor megláttam mocorogni facebookon a bandát...
Külön dobtam a keverőbe egy kis Kalcidurt /kötésgyorsító/, hisz a tökéletes összetételű banda állt össze, ebben a formában először. Az Overgain és True Soul Dead Body albumokon még Levente állt a mikrofon előtt basszusgitárral a kézben, de a torka nem bírta és neki nincs kedve megnémulni záros határidőn belül, mint mondjuk Jákobnak a Convergeből /Akinek, azt mondták, ha továbbra is így énekel valóban meg fog némulni. Hát ő szarik rá:)/ A 3. albumra - Heavyweight, 3rd Round - megérkezett Pityesz a Freshfabrikból. Nagy volt az öröm és boldogság, azt mondtam, ennél nem kellhet több. Erre Ákos /igen, azaz Ákos/ ultimátum elé állítja Bánfalvi Sanyit, hogy vagy nála dobol vagy marad az undergroundban. Valahol megértettem Sanyit, a kutya ugat ugyebár... Aztán Pityesz is úriasan távozott szokásához híven lelépett és egy tök ismeretlen kiskopéra esett Misiék (pl. Magma Rise) /gitár/ választása, ki is oldja meg "az dalnoki" feladatokat.
A hegyaljás MH koncert után zabáljuk az oldalast a sörpadon, csöpög az államon a zsír, mikor rájövök, hogy Levente ül velem szemben. Meg is kérdeztem: - Hogy oldja majd meg Apey a feladatot? Több a kalória az államon per pillanat, mint a srácban. Levi teljesen nyugodtan: - Megoldja, majd figyelj... Mellesleg balfaszok vagytok, hogy a holnapi Testament-et kihagyjátok...:) Tényleg állat a srác!!!
Koncertek sora, de új album sehol. Aztán el is tűntek egy időre. Majd amiért tényleg érdemes elővenni a lapátot talicskát meg a betonvasat:
Áron "Apey" András - Vocals Janó Mihály - Guitar Levente Nagy - Bass Sándor Bánfalvi - Drums
Hát nem dübörög a blogmotor, de ezzel be is fejeztem a picsmogást, főleg, mert én is tettestársául szegődtem a passzivitásnak.Hallgassunk inkább zenét, a mjúzikot ezúttal az egykori Rocket Baby Dolls szolgáltatja. Már hallani vélem keményvonalas rocker szerzőtársak felhőbörödését, hogy miféle gumi-rokkal állok elő... nekem a Muse mégis azon kedvelt fémes zenék egyike, amit olykor-olykor megfuttatok a hallójárataimon. Különösen amikor nagy a stressz és jólesne pl. bezúzni egy főnök kirakatot, vagy felgyújtani egy zsiráfot a'la Dalí...
Bevallom kicsit leragadtam az 1999-es Showbiz albumnál, de hát itt van minden, ami kell: lírai zongoraszó, lassan felívelő zúzda, végletekig feszített húr...egyetlen nehezebben elfogadható tényező az énekes-zongorás-gitáros Matthew Bellamy időnként eltúlzott affektálása...mindenesetre roppant egyedi..:)
Ha már a gyújtogatásról volt szó, jöjjön az elsőszámú kedvenc, a Sunburn, garantáltan felforrósítja a hangulatot:
Még egy izmos darab az albumról, alias Cave, ráadásul élőben!!
Romantikára éhes bőrkabátosoknak következzék a Twilight nagy sikerű betétdala, bűbájos zongoraszólókkal (gyanúsan Rachmaninov által ihletve).
Közben belesasoltam a 2009-es albumba is, nem rossz anyag, zárásként íme a címadódal: