Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gimnázium az ország legmenőbb városában (nem Pakson). Egyszer az akkori kulturális intendáns (alias Korpás) fejébe vette, hogy a nagyszünetben rádiót fog sugározni a jobbára csak csengetés és szolgálati közlemények céljára használt szocreál stúdió és hangfalrendszer segítségével. Pályázat útján választották ki a különböző hullámhosszok napok műsorkészítőit...vagy közfelkiáltással, már nem emlékszem.:) Akkoriban öntötte el lelkünket a jazz és keblünket a pubertás feltörekvési-vágy. Megnyertük a szerdát az ügynek és azonnal stúdióba vonultunk. Mendezz Úr komoly technikával volt felszerelve, így nem volt akadálya a minőségi munkának. Minden alakalomra előre elkészítettük a zenei összeállítást, be-és átkötőszövetevegekkel megbolondítva, kazettára (!) véve, amit aztán a cenzor kíméletlenül meghallgatott, majd a kellő időben a közjó elé tárta.
A dologhoz hozzátartozik, hogy mindösszesen három adást ért meg a rádió, ami elég nagy kár, mert ilyen művek csendültek fel a cigarettát melegszendvicset majszoló ifjúság legnagyobb megdöbbenésére:
Azóta is csak találgatni lehet, hogy rendszerellenesség, irigység, netán szellemi analfabetizmus miatt halt el egyedülálló műsorunk. (öröm az ürömben, hogy a rokkerek és repperek eddig sem bírták..:) Mindenesetre az utolsó adás utolsó számaként (vállalva az esetleges inkvizíciót) betoltuk a lázadó véleményünket leginkább kifejező Nemzeti Hip Hop opuszt…(Félreértések elkerülése végett: ez nem jazz! :)
Ezúton is köszönetet mondok tanáraimnak, hogy teret adtak lázadásainknak!