Ami számomra csodálatos az Opethben, az a progresszív melankólia, a hihetetlen súly ami rád telepszik ha elkezded hallgatni... És mikor végzel, akkor nem szétmarcangolva érzed magad, hanem jön egy jóleső megnyugvás, míg hallgattad a zenét végig is rágtad magad a gondjaidon és szebbnek látod a körülötted lévő pöcegödröt...
A svéd banda elég nyilvánvalóan mindig is Mikael Åkerfeldt-ről szólt... Miki bá tudja, mit akar és elég pontos elképzelése van, mit szeretne hallani egy-egy új Opeth lemezen... Jönnek is szépen sorba: '95 óta kiadtak 9 stúdió és 3 koncert anyagot...
2002 és 2003-ban került a boltokba egy elméleti dupla korongot /a dátumból is látszik, hogy nem egy tokban volt a két lemez...:)/. Az első volt a marcona, sok-sok hörgéssel, míg a második a "peacefaktor növelés"re ment rá...
Kezdjük a nyugissal, hátha ezzel rábírok valakit, hogy a másodikat is végighallgassa. Van benne egy adag szomorúság, de nagyon mélyen ott a remény /legalábbis nekem/...
Majd a második, mikor a lelked megvívja a harcot... Tökéletesen felépítve az utolsó rifforgiára... A szívből éneklés és a gyomorból hörgés magasiskolája egy számon belül:)
Ugye milyen szép a pöcegödör?:)