Olyan sokáig készültem a klasszikus merényletre, hogy a Boozfighter független terrorista szervezet magára vállalta az akciót...ezt a szégyent!:) Sebaj, legalább megpuhította a hallgatóságot Vivaldival, most már gátlástalanul csaphatok bele a lecsóba! Természetesen nem kötelezhetek mindenkit, hogy végig rágja magát egy félórás zeneművön (de aki most lelécel az nem normális).
Poszt alóli felmentést három népcsoport számára tudok engedélyezni:
1.azoknak akik inkább barbénát cejcsiznének hajcsizni a vivacájtcón (ez amúgy piszok sz#r)
2.azoknak akiknek lelkét mély sebek barázdálják és lángoló indulataik miatt egyelőre csak keményebb zenét képesek befogadni.(ez amúgy mocskos jó!!)
3.azoknak akik a totális kiégés áldozatai és ereikben kizárólag a szenvtelen jazz áramlik (ez meg egyszerűen JAZZ:)
Most, hogy magunk maradtunk, hallgassuk meg egyik kedvenc zenémet, Rachmaninov II. zongoraversenyét! Nagyon komoly komolyzene, nekem ráment egy egész nyaram… A szerzőről röviden annyit, hogy századfordulós orosz zongoraművész és zeneszerző volt, aki emigrálni kényszerült és végül USA-ban telepedett le (tablóképe fent látható). Ez azért érdekes, mert a jellegzetesen orosz zenéjében tetten érhető a nyugati hatás (ebben mondjuk kevésbé, mert ezt még otthon írta :). Mindenesetre egyértelmű a kölcsönhatás a korabeli amcsi musicalekkel és filmzenékkel.
Először tehát (ki hitte volna) az első tétel, melyben az orosz tél olvadása nyomán a patakok folyókká duzzadnak és bekövetkezik a gátszakadás..
Sajnos a jútyúbon kevés a teljes verzió, ezért nézzétek el nekem, hogy különböző felvételekből válogatom a tételeket. Az első tétel interpretálása nekem ebben a verzióban nagyon bejött:
Egészen pontosan 04.52-nél kezdődik az igazi folyóduzzasztás és egy perc múlva (05.53)
következik be az orgazmus érkezik meg az árhullám. Ez az egyik legszebb zenei építkezés amit eddig hallottam. Talán volt kitől tanulni? V.ö.:
W.A. Mozart C-dúr zongoraverseny (No. 21. K.467) I. tétel, 7.12-7:40. Felállt a szőr a hátamon amikor felfedeztem ezt a hasonlóságot! Jellemző, ahogy Rachmaninov kíméletlen zordságával szemben Mozart megszelídíti a háborgó hullámokat… Szenvedélyes Sergej barátunktól azonban távol áll az efféle osztrákos könnyedség. Utolsó leheletéig korbácsolja a hullámokat, míg a maradék erő el nem hagyja.
De most engem is elhagyott az erő, úgyhogy legközelebb folytatjuk. De nem ám kíváncsiskodva lelőni a poént!!! Annyit azonban elárulhatok, hogy a következő részből megtudhatjátok mi az a pengeélen táncolás és bemutatásra kerül az Élet Értelme is!!!!;)